A Mercedes részben választ adott arra, mitől is füstöl fehéren a motor

A Mercedes főnöke választ adott arra a kérdésre is, hogy mitől ereget magából fehér füstöt az F1-es motor. Többek között az is kiderült, hogy a németek nem teljesen értik a helyzetet.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Steven Tee / Motorsport Images

Az idei szezonra igen komoly lépést tett meg előre a Mercedes a motor területén. Az elmúlt években látszott, hogy teret veszítettek a motorok kapcsán. A Ferrari át is lépte őket, míg a Honda nagyon közel került.

Emiatt rengeteget dolgoztak azon, hogy változzon a helyzet. Enyhe túlzással az a fölény látszik visszatérni, mint a hibridkorszak első felében. A Ferrarinál és a Hondánál is meglepődtek azon, hogy a németek mekkorát léptek előre.

Természetesen rögtön napvilágot pár teória erről, akárcsak arról, hogy időről időre miért füstölög a Mercedes motorja. Toto Wolff, a Mercedes főnöke választ adott arra a kérdésre, hogy pontosan mi is ez a fehér füst.

„Ezt akkor láthatjuk, amikor az elején feltöltésre kerül az olajtartály, és úgy tűnik, hogy van egy olyan probléma, aminek hatására az olaj kiáramlik a kasztniból. Nem tudjuk, hogy honnan származik, úgy tűnik, hogy amikor csúcsra töltjük, nem igazán tudjuk kontrollálni azt, hogy abból az elején mekkora mennyiség kerül ki.”

„Ezt az összes Mercedes motornál láthatjuk, és még meg kell értenünk a dolgot. Ez nem egy megbízhatósági kérdés, és örülök, hogy így van. Valószínűleg Silverstone-ban már válaszolni tudok erre, hogy mi is ez, mert jelenleg nem tudjuk.”

Wolff válaszolt a Vettel-Aston Martin ügyre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff tisztázta a szerepét Vettel és az Aston Martin kapcsán
Következő cikk Magyar Nagydíj 2019 Vs. Magyar Nagydíj 2020: ennyit nyertek vagy veszítettek a csapatok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország