A Mercedes régóta nem fejleszti idei autóját

A Mercedes már futamok óta leállt idei autójának fejlesztésével. A világbajnoki címvédő alakulatnál kimondva–kimondatlanul bevett szokás volt az utóbbi években, hogy amint lehetett, már a következő évre csoportosították energiáik jelentős részét.

A Mercedes régóta nem fejleszti idei autóját

Az előző évekhez hasonlóan Lewis Hamilton és a Mercedes minden valószínűséggel idén is mindent visz az F1-ben: az eddigi 11 futamból kilenc alkalommal szerezték meg a futamgyőzelmet, és minden alkalommal a pole-pozícióból indultak.

A Red Bull az utóbbi időkben felzárkózni látszik a Mercedesre, különösen a három versennyel ezelőtti, Monzában látott hátrányuk tekintetében. A Red Bull az Eifel Nagydíj hétvégére új fejlesztési csomaggal érkezett, és egy ideig úgy tűnt, jó esélye lehet a pole pozíció megszerzésére is.

Még több F1 hír:

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az időmérő után elismerte, hogy a Red Bull az év végére jócskán megközelítheti őket. Wolff elhintette, hogy a csapat az erőforrások csoportosítását illetően „a helyesnek vélt stratégiát” alkalmazza, és hozzá kell szokniuk, hogy az utolsó néhány verseny szorosabb küzdelmet eredményezhet.

A vasárnapi verseny után a német megerősítette, hogy a Mercedes idei autójára már nem kerül több újítás. „Már hosszú ideje leálltunk vele” – mondta Wolff az autó fejlesztéséről.

„Módszerünk már a múltban is hasonló volt. Persze nem minden bajnokságban engedheted meg, hogy idő előtt lezárd a fejezetet.

„A jövő évben elég sok szabályváltozás vár ránk, ami miatt úgy döntöttünk, hogy az előző évekhez hasonlóan a jövő évi autóra kezdünk el koncentrálni, ami változásokat eredményezhet az erősorrendben.”

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Az előző években mindig jól kezdtünk, ami kitartott a szezon közepéig. Aki hatékonyan fejleszt, az úgyis erős lesz a szezon végéig.”

A Mercedeshez hasonlóan a legtöbb csapat már 2021-et tartja szem előtt a fejlesztések tekintetében. A szabályok értelmében az autók alapjai ugyanazok maradnak jövőre, mint az idei évben. Az aerodinamika fejlesztésére azonban továbbra is van lehetősége, ráadásul a padlólemez hátuljára vonatkozó újításoknak köszönhetően csökkenni fog az autók leszorítóereje.

A munkára való felkészülés nem csak a jövő év szempontjából lehet hasznos, hanem a 2022-es szezonra való felkészülést is nagyban segíti.

A következő évtől a csapatoknak az aerodinamikai szigorítások mellett a költségvetési sapka bevezetésével is számolniuk kell.

Minél több 2021-re tervezett újítás készül el még az idei évben, a csapatoknak annál több idejük és pénzük lesz felkészülni a 2022-es szabályokra.

A Red Bull Nürburgringen mutatott fejlődésében több tényező is szerepet játszott: amellett, hogy a RB16 csomagja jól működött, a Mercedes „alulteljesített” abban az értelemben, hogy előnye a többi csapattal szemben is kisebb volt. A pálya kevésbé volt érzékeny a motorerőre, ami elfedte a Honda erőforrások hátrányát.

„A Red Bull közelebb került hozzánk az időmérő edzéseken, Lewis és Max pedig egyaránt a Q2 során futották legjobb köridejüket” – utalt a „party-mód” betiltásának következményeire a Mercedes főmérnőke, Andrew Shovlin.

„Ha megnézzük a legjobb köridőket, a verseny nagyon szoros. Valtteri a legfontosabb pillanatban rakta össze a tökéletes kört.”

„Megfigyelhető, hogy az év előrehaladtával egyre közelebb kerülnek hozzánk. Az időmérős motormódok beszüntetése egy lépéssel közelebb juttatta őket.

„Láthatjuk, hogy jelenleg gyorsabban fejlesztenek nálunk, ez azonban az elmúlt években is így volt. Többször is előfordult már, hogy nem voltak olyan jó formában a szezon kezdetén, mint mi. Nem igazán volt olyan év, ahol év végére ne értek volna be minket.”

„Ha megnézzük a mintát, egyre nehezebb dolgunk lesz akkor, ha szombaton és vasárnap is az élen szeretnénk végezni.”

A Mercedes 2020-ben zsinórban hetedjére húzhatja be mindkét bajnoki címet. A jelenlegi helyzetet látva nehéz elképzelni, hogy az idei siker után jövőre ne jöjjön az újabb, ami Hamilton számára a 8. világbajnoki címet eredményezheti.

Wolff azonban figyelmeztet, hogy a Mercedes nem lesz könnyelmű a múltban elért sikerek miatt.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 with Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 with Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

„Ha túl sokat gondolsz a pontokra, a győzelmekre és a bajnoki címekre, akkor a figyelmed elterelődik” – mondta Wolff.

„A célunk, hogy minden egyes edzésen olyan közel kerüljünk a tökéletességhez, amennyire csak lehet. Ezután annyi pontot szeretnénk hazavinni, amennyit csak tudunk.

„Nem szabad túl sokat arra gondolni, ’mi lenne ha…’ Egyedül az előtted álló feladat számít.”

Lewis Hamilton az Eifel Nagydíjon állította be Michael Schumacher hosszú ideig rekordot jelentő 91 futamgyőzelmét. A brit versenyző minden bizonnyal nemsokára egyedül áll majd a lista élén.

„Számomra mindig is Michael marad a legnagyobb legenda, aki megfordult az autósportban. Emlékszem, ahogy néztem Michael és a Ferrari sikereit. Ki gondolta volna akkor, hogy ezek a rekordok valaha is megdőlnek? És most mégis itt vagyunk, 91 futamgyőzelemnél.” – mondta Wolff.

„Joggal vagyunk büszkék erre, de nem szabad emiatt hátradőlnünk. A csapatunkat azonban nem fenyegeti ez a veszély. Fáradhatatlanul dolgozunk a tökéletességet kutatva, és mindig a holnapra gondolunk.”

Vettel fejben már máshol jár 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Rosberg nem kímélte Vettelt és Albont
Előző cikk

Rosberg nem kímélte Vettelt és Albont

Következő cikk

A Red Bull és a Renault felső vezetése vitathatja majd meg a motorkérdést

A Red Bull és a Renault felső vezetése vitathatja majd meg a motorkérdést
Hozzászólások betöltése