BRÉKING

A Mercedes reagált a Ferrari győzelmére

Új első és hátsó szárnnyal, azaz egy nagyobb aerodinamikai frissítéssel reagált a Mercedes a Ferrari maláj feltámadására Sanghajban.

„Nagyon gyorsak.” – dicsérte Hamilton a Ferrari pilótákat sepangi diadaluk után. A világbajnok azonban hangsúlyozta, hogy a Mercedes nincs pánikban, csak azért, mert két hete a Scuderia előttük végzett. „Malajziában nem ment minden a tervek szerint. Azt gondolom, hogy ezen a hétvégén erősebbek lehetünk.” – mondja a címvédő.

Az ezüstnyilak már ezen a hétvégén reagálnak az olasz csapat teljesítményére - a W06 hibriden új első- és új hátsószárnyat is kipróbálnak. Az azonban még a jövő zenéje, hogy ezek az újítások milyen hatással lesznek az abroncsok kopására.

Tény, hogy a Mercedest meglepte a Ferrari korai győzelme: „A Ferrari minden pályán erős lehet, ami erősen igénybe veszi a hátsó abroncsokat.” – idézi az Auto, Motor und Sport az egyik Mercedeses csapattagot. Azonban a német csapat meg van győződve róla, hogy többet veszítenének, ha úgy építenék át az autót, hogy az kímélje az abroncsokat.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Rosberg nem fél Hamiltontól és a Ferraritól sem fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 9.

Rosberg szerint a fejlesztések nem szokatlanok az ezüstnyilakon: „Minden versenyre hozunk néhány újítást. Ez is egy olyan apróság, ami reméljük, hogy előrébb visz minket. Ezt az autót nem kifejezetten Kínára fejlesztettük, vagy ilyesmi.”

Mivel az új aerodinamikai elemeket még nem próbálták ki, így egyelőre a Mercedes számára is ismeretlen, hogy mennyit hozhat a konyhára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mit szól Alonso Vettel győzelméhez? Tökéletes időpont a kérdéshez!
Következő cikk Rosberg: Nincs okom a pánikra, a Ferrari miatt sem!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország