A Mercedes pilótái szerint egyelőre nem láztszik senkin, hogy kimerült volna a sűrű futamoktól

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas egyetértettek abban, hogy egyelőre a szerelők között sem mutatkozik az, hogy fáradtak lennének a sűrű egymásutánban tartott versenyek miatt.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1 in the press conference

Fotót készítette: FIA

A koronavírus-járvány teljesen felborította a Forma-1 2020-as szezonját. Egyelőre még meg sincs a teljes versenynaptár, de azt már tudni, hogy az első 9 versenyt háromszor három egymást követő hétre tervezett blokkokban fogják letudni a csapatok.

Voltak, akik amiatt fejezték ki az aggodalmukat, hogy ezzel a megoldással a szerelőkre és a versenyzőkre is túl nagy teher hárulhat, de a kísérlet a jövő szempontjából is fontos, tekintve, hogy a Liberty Group nem titkolja, szeretnék 25 hétvégésre hizlalni a versenynaptárat.

Még több F1 hír:

Ha a tervük sikerül, akkor a hármasfogatokból is egyre többet lehet majd látni, bár ahogy a Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas elmondták a Magyar Nagydíj előtt, egyelőre azt látni a csapattagokon, hogy mindenki örül, amiért újra versenyezhetnek.

„Ez egy érdekes téma. Jelenleg mivel ilyen évünk volt és sokáig nem voltak versenyek, most pedig egyből fejest ugrottunk háromba, úgy látom mindenki izgatott, pedig nagyon fura, hogy a hétvégék között nem tudunk hazamenni.”

 

„Azonban eddig amennyire látom, még nincs baj, bár értem, mennyire kimerítő lehet, hogy három egymást követő hétvégén dolgoznunk kell. A csapatban az emberek általában magukban tartják az érzéseiket, a munkájukba viszik ezt át. Nem hall az ember panaszt, meg kell oldani. Ez egy ilyen év, előre mondtam, hogy ilyen lesz.”

„Ezzel én is egyetértek”, - vette át a szót Bottas – „Szerintem mindenkinek hiányzott a versenyzés és mindenki roppant izgatott. De igen, van olyan oldala is ennek, hogy sok csapattag hetekig egy szerepkörben lesz, folyamatosan utazik, és ahogy Lewis is mondta, intenzív szezon lesz ez, rövid, de intenzív.”

„Szerintem ezzel meg tudunk majd birkózni, a csapat mindent megtesz majd, hogy a hangulat jó maradjon és biztosra mennek, hogy minden egyes alkalmazott jól érzi magát, és mindenkit meghallgatnak, akinek valami problémája van. Egyelőre viszont mindenki izgatott. Szerintem nem lesz baj.”

Vettel mindeközben elmondta, a Ferrari valódi erejét még nem láthattuk idén, de csodára nem kell számítani.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen: „Nem minden a Forma-1”
Következő cikk Jordan nem vinné Vettelt a Racing Pointhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország