Forma-1 Japán Nagydíj

Hiába az 1-2 a szabadedzésen: a Mercedes pilótái pesszimistán nyilatkoztak

A csillagosoké volt a két leggyorsabb idő az esős második gyakorlás alkalmával, ettől függetlenül viszont sem az edzést nyerő George Russell, sem a második helyen záró Lewis Hamilton nem bízza el magát.

George Russell, Mercedes AMG, in cockpit

Russell, aki csupán a 18. lett az első szabadedzésen, erősen tért vissza a délutáni menetre a köztes esőgumikon, miközben Hamilton 0,235 másodpercre végzett tőle a második pozícióban. Eközben a két Red Bull lemaradása már nyolc tizednél is nagyobb volt a harmadik és negyedik helyen.

Azt hihetnénk tehát, hogy ezen eredmények ismeretében a Mercedes elégedett lehet, és bizakodva várja a folytatást, a helyzet azonban nem teljesen reprezentatív, és erről a pilótáik is beszéltek a nap zárása után.

„A hétvége egészét tekintve vélhetően ez nem lesz túlzottan fontos, de a jövőre nézve mégis értékes tanulás volt. Akár még vasárnap is lehet eső, holnap azonban száraznak tűnik az idő. Ettől függetlenül persze mindig jó az eredménylista élén végezni, és sikerült is javítani az FP1-hez viszonyítva. Nem volt ez egy rossz délután” – nyilatkozta Russell.

Még több F1 hír:

A 24 éves pilóta még hozzátette, „fogalma sincs”, valójában hol áll a Mercedes az erősorrendben. „Holnap száraz lesz a pálya. Szóval szokás szerint a legjobb hat helyezésért fogunk majd csatázni. Remélem, ennél magasabbra is célozhatunk, de tényleg nem tudom.”

„Meg kell várnunk még a harmadik edzést, amely mindenki számára lényeges lesz, aztán megpróbálunk majd az előkelő helyezésekért menni.” Csapattársa, Hamilton eközben a 13. helye után második lett délután, és elmondta, hogy sok tanulnivalójuk van a folytatásra.

„Mindig van mit magaddal vinned a beállítások terén, a gumikopás terén, a gumihőmérsékletek kapcsán és az egyensúly esetében is, mellyel kapcsolatban több változtatást is elvégeztünk a nap folyamán.”

 

„Sok adatunk van a leszorítóerő szintjével kapcsolatban, valamint arról, hogy ki milyen szárnyakkal megy, ami pedig pozitív, hogy ma sikerült bekapcsolnunk a gumikat.” Végül a hétszeres világbajnok azért még hozzátette, hogy a Mercedes talán nem lesz a Red Bull és a Ferrari szintjén, ha felszárad a pálya szombatra.

„Fogalmam sincs. Tényleg nincs ötletem. Ha száraz lesz, gondolom a Red Bullok és a Ferrarik elég gyorsak lesznek. Majd kiderül, és csak reménykedni tudok, hogy gyorsak leszünk, de ez minden hétvégén így van!”

A Mercedes második edzésen elért sikeréhez azért nem árt még hozzátenni, hogy ők több szett intermediate gumit is feltettek, miközben a többi élcsapat csak egyetlen szettel vitte végig a 90 percet, ez pedig egyrészt most árnyalhatja a képet, másrészt ha vasárnap tényleg fog még esni, akkor vissza is üthet nekik.

Összefoglaló a Japán Nagydíj második edzéséről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: mindenki nulláról indul holnap
Következő cikk Galéria: ezek a pilóták készültek különleges sisakokkal a Japán Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország