A Mercedes örül, hogy működik „az utolsó nagy” fejlesztési csomagja

A Mercedes Forma-1-es csapata attól tartott, hogy hosszas, fájdalmas belső vizsgálatot kellett volna indítania a csapat működésével kapcsolatban, amennyiben nem működött volna a 2021-es Brit Nagydíjra vitt fejlesztési csomagjuk.

A Mercedes örül, hogy működik „az utolsó nagy” fejlesztési csomagja

A világbajnoki címvédő alakulat nagy nyomással érkezett Silverstone-ba, hiszen a Brit Nagydíjat megelőző 5 versenyt a Red Bull nyerte, ugyanakkor a pálya alapvetően kedvez a W12 karakterisztikáinak, és az idei legnagyobb fejlesztési csomagjukat mutatták be.

Bár Lewis Hamilton végül ellentmondásos módon megnyerte a versenyt, a Mercedes elismerte, hogy ők is érezték, mennyire vízválasztó lehet a brit futam a 2021-es bajnokságra való tekintettel.

„Ez a verseny azért volt fontos számunkra, mert egy nagy fejlesztési csomagot kapott az autó egy olyan pályán, amely bizonyítottan fekszik az autónknak – valamint Lewisnak is – és a legijesztőbb az volt, hogy hosszasan és fájdalmasan magunkba kellett volna nézni akkor, ha nem teljesítettünk volna az elvárásaink szerint” – fogalmazott a Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin.

Még több F1 hír:

„Nagyon fontos volt számunkra, hogy ne nőjön tovább a hátrányunk a bajnoki pontversenyben, és veszettül nagy szükségünk volt arra, hogy az autónk és a csapat is jól teljesítsen. Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy demonstrálni tudtuk azt, hogy még mindig harcban vagyunk a bajnoki címért.”

A Mercedes valóban komoly fejlesztési csomaggal készült Silverstone-ra, amely a bargeboardra és a padlólemez elejére koncentrálódott. James Allison, a csapat egykori technikai igazgatója, aki július óta már a műszaki vezérigazgatói posztot tölti be úgy gondolja, hogy Hamilton pénteki időmérős teljesítménye bizonyította be igazán, hogy a fejlesztések működtek.

„Egyértelműen látszott, hogy javult a teljesítményünk, aminek nagyon örülünk. Ezen a hétvégén sikerült közelebb kerülnünk a Red Bullhoz, ennek köszönhetően pedig sokkal jobb hétvégénk volt.”

„Igen boldogan mentünk haza a fejlesztéseinknek köszönhetően. Hogy lesznek-e még frissítések? Talán itt-ott, de a fejlesztési erőfeszítésinket erre a nagy csomagra fordítottuk, amely az utolsó ilyen volt idén.”

„Akkor lesznek még apróbb módosítások, ha azt látjuk, hogy hatékonyan tudunk még egy kis tempót kisajtolni az autóból anélkül, hogy azzal a kompromittálnánk a jövő évi projekttel kapcsolatos erőfeszítéseinket.”

megosztás
hozzászólás
Binotto szerint ez kell ahhoz, hogy a Ferrari megmutassa a valódi tempóját
Előző cikk

Binotto szerint ez kell ahhoz, hogy a Ferrari megmutassa a valódi tempóját

Következő cikk

Palmer még nagyobb tűzijátékot vár, mint Hamilton és Rosberg esetében

Palmer még nagyobb tűzijátékot vár, mint Hamilton és Rosberg esetében
Hozzászólások betöltése