A Mercedes óriásit lépett előre, a konkurencia meg a sötétben tapogatózik

Az AlphaTauri francia pilótáját, Pierre Gaslyt arról kérdezték, hogy vajon a Honda képes-e közelebb férkőzni a Mercedeshez motorfronton. Gasly dicsérettel illette a németeket, ugyanakkor a Honda-motor fejlődését is jelentősnek tartja.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Charles Coates / Motorsport Images

„A Mercedes mindig meg tudja lepni az embereket, és évről évre lenyűgözőbb teljesítményre képesek. Az ember azt gondolná, hogy egy idő után már nincsen igazán hová fejlődni, mert elérik a technológia határait, és a szabályok sem változnak jelentősen.”

„Megnézve a GPS-adatokat és Lewis pole körét, eléggé egyértelmű, hogy nagyot léptek előre idén. Az egyenesekben sokkal gyorsabbak, a kanyartempójuk pedig szintén hatalmas. Meg kell mondjam, hogy figyelemre méltó, amit elértek” – dicsérte a riválist Pierre Gasly.

Majd áttért saját csapata motorbeszállítójára, a Hondára is. „Bízom a Hondában. Az utóbbi pár évben ez a gyártó érte el a legnagyobb előrelépést. Főleg ha megnézzük a McLarennel közös teljesítményüket, és azt, hogy most hol tartanak. Magabiztos vagyok, hogy képesek elérni a legmagasabb szintet. A kérdés csak az, hogy mikor” – zárta az AlphaTauri pilótája.

A Mercedes-motor idei erősödésével és a Ferrari erőforrásának visszaesésével egyértelművé vált, hogy ismét a csillagosoké a legjobb motor a Forma–1-ben. Ez azonban még mind semmi, mert a kasztni is rettentő erős.

A többiek próbálnak felzárkózni, de senki sem érti igazán, hogy hogyan tud a Mercedes még mindig ilyen mértékű javulást elérni. Amíg nincs meg a megoldás, a többi csapat csak irigykedve figyelheti a németek szárnyalását.

Gasly hiába kérte, nem kapta meg...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardo: A Mercedes lehetne a legönteltebb a rajtrácson, mégsem azok
Következő cikk Így lazulnak az F1-es szerelők és mérnökök a rövid szünetben: ők is emberek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország