A Mercedes nem zárja ki Vettel, vagy Russell 2021-es szerződtetését

George Russell esetében ez nem jelentene sok papírmunkát, mivel jelenleg is a Mercedes családjához tartozik, csak a Williamsnél versenyez kölcsönben. Sebastian Vettel továbbra is esélyes lehet.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Érdekes fordulatok következtek be a Forma-1 pilótapiacán. Ezen a héten jelentették be, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari útjaik 2020 után elválnak. Röviddel ezután megerősítették, hogy Carlos Sainz Jr. kapja meg a német világbajnok ülését Charles Leclerc csapattársaként.

Még több F1 hír:

Időközben egyre több érdekes információ lát napvilágot a részletekről. Szombaton arról írhattunk, hogy a The Race információi szerint a korábbi hírekkel ellentétben Vettel semmilyen ajánlatot nem kapott a Ferraritól, de igazán még csak nem is beszéltek a folytatásról.

A Ferrari és Sainz már hónapokkal ezelőtt megkezdhette a tárgyalásokat, és nem pár nap alatt állapodtak meg. Ugyanez lehetett a helyzet Daniel Ricciardo mclarenes átigazolása körül is. Az ausztrál először 2018-ban tárgyalt a wokingiakkal, és a kapcsolat megmaradt a felek között.

Ricciardo körülbelül kétszer annyit fog keresni a McLarennél, mint Sainz a Ferrarinál, de a spanyol valószínűleg jobb helyzetben lesz a bajnokságban. Ez a 2022-es szabályváltozásokkal azonban akár változhat is.

 

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A McLarennél tagadták, hogy tárgyaltak volna Vettellel, így ajánlatról sem volt szó. Mindvégig Ricciardo volt a célpontjuk Sainz helyére, akit nagyon meg akartak tartani, de a versenyző képtelen volt nemet mondani a Ferrarinak.

A nagy kérdés, hogy mi lesz Vettel sorsa a folytatásban. Úgy tűnik, hogy a Mercedes ülésére hajt, és ha nem jár sikerrel, akkor visszavonul. Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere az ORF kérdésére elmondta, a részükről nem zárható ki ez az opció.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sem kötelezte el magát 2021-re. A brit maradása borítékolható, addig a finnél az előző évekhez hasonlóan vannak kérdőjelek. George Russell is esélyes lehet. A Mercedes juniorja a Williamsnél szerepel kölcsönben.

„Számunkra a kérdés az, hogy mit tegyünk George Russellel. Ez is egy opció, és a lehetőségek között ott van Sebastian Vettel is. Ugyanakkor nem ez jelenti az első napirendi pontunkat, mert a saját versenypárosunkra kell koncentrálnunk.”

„Seb maga döntheti el, hogy kilép, vagy csatlakozik egy másik csapathoz. Még mindig vannak érdekes helyek.” - fogalmazott Wolff, aki köztudottan nagyon jó kapcsolatban van a világbajnok rekorderrel, és nem kizárt, hogy összehozhatja a Hamilton-Vettel duót.

„Nagyon nehéz kezelni a helyzetet, amikor már tudod, hogy a következő bajnokságban a bizonyos versenyző már egy rivális csapatnál lesz. Tudnod kell kezelni mindezt a fejlesztési út miatt is, valamint az autót érintő kérdésekről, mivel mi történik, ha ezt a pilóta ellenünk fogja felhasználni? Az összes csapat, mely bejelentette a 2021-es párosát, ebben a helyzetben van, és mi nem akarjuk ezt az utat választani.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bereznay Dani saját maga közvetítette le a csatáját Leclerc és Norris ellen: videó
Következő cikk Túl hamar döntött a Ferrari, de Vettel nem volt elég meggyőző?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország