BRÉKING

A Mercedes nem vár bosszút Hamiltontól Rosberg manővere miatt

Nico Rosberg az FIA vizsgálata után megtarthatta mai pole pozícióját, így maradt az első sorban a két Mercedes. Toto Wolff szerint csak a teljesítmény dönt kettejük között.

Írta:N. Márton

A német pilóta az utolsó körében elfékezte magát, kicsúszott az egyik bukótérbe, majd onnan visszatolatott a pályára. A manőver miatt sárga zászlós szakasszal ért véget a kvalifikáció, így a mögötte érkező Hamilton már nem javíthatott idején, ennek köszönhetően Rosberg maradt az élen.

A paddock, és a szurkolók egyből találgatni kezdtek, hogy vajon szándékosan cselekedett-e így Nico, hogy kizökkentse a ritmusból a sikert sikerre halmozó csapattársát, de az FIA bírái szerint nem követett el bűnt a tavalyi győztes.

Toto Wolff így nyilatkozott az ítélet kihirdetése után a Motorsport Totalnak: „A pilótáink nagyon jók, az első sorban vagyunk. Minden tiszta, és minden csodálatos!”

A csapatvezető tisztában van vele, hogy ezek után minden eddiginél keményebb harc kezdődhet a versenyzőik között: „Ennek a viszálynak nem ez az első, és nem is a második állomása, és ez továbbra is folytatódni fog. Itt csak a teljesítmény dönt, semmi más.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Az osztrák kihangsúlyozta, hogy nem lehet párhuzamba állítani a 2006-os, Schumacher féle parkolást, a ma történtekkel. Ott egy szándékos manőverről volt szó, míg ez esetben úgy néz ki, hogy nem. Wolff még hozzátette, hogy nem vár bosszút Hamiltontól.

Érdekes lesz látni a holnapi futamon, hogy ebben az elmérgesedni látszó csatában mennyire agresszíven fognak egymásnak feszülni a rajt után a Mercedes pilótái.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Monacói Nagydíj 2014: Hamilton és Rosberg öldöklő csatája, vagy már a startnál kiesnek?
Következő cikk Hamilton és Rosberg már nem barátok! Ha Maldonado rossz napot fog ki, senki nem ér célba Monacóban! Alonso nincs a helyén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország