A Mercedes nem tesz szájkosarat a versenyzőire, Rosberg meg szedje össze magát

A Mercedes nem tesz szájkosarat a versenyzőire, Rosberg meg szedje össze magát

Toto Wolffnak semmi kifogása sincs az ellen, ha a versenyzői nyilvánosan kimondják, mi a gondjuk egy-egy esettel. Miközben Nico Rosberg azt akarta, hogy a csapat üljön össze megbeszélni az 1-es kanyar eseményeit, Lewis Hamilton nem tartotta...

Rosberg ugyan a pole-ból indult Austinban, de az 1-es kanyar után már több helyet veszített, mivel szoros párharcot kezdeményezett Hamilton, a két autó össze is ért, de tovább tudtak menni. Hamilton átvette a vezetést, végül nyert is, köszönhetően Rosberg megcsúszásának, aki ezzel átadta az első helyet csapattársának. Utólag kiderült, széllökés miatt csúszott meg, legalábbis ezzel magyarázta az esetet. A Mercedes vezetősége keménynek tartotta, ami a futam elején történt.

„Mindkettő részéről kemény manőver volt”- mondta Wolff tegnap Mexikóban. „Annyi a különbség Spához képest, hogy mindketten tovább tudtak menni”- idézte az auto motor und sport. „Külön-külön beszéltünk a versenyzőkkel és tudtukra adtuk, hogy nem akarunk feszültséget, amit baleset révén vezetnek le. Ezzel elintéztük a dolgot.”

Abban nem lát problémát, ha a versenyzők hangot adnak a bajaiknak, kifejezik nemtetszésüket. „Hülyék lennénk, ha szájkosarat tennénk a versenyzőinkre. Szabadon kinyilváníthatják a véleményüket. Ha ezáltal keletkezik némi feszültség, akkor az része az üzletnek.”

Lauda tanáccsal szolgált Rosbergnek: szavak helyett a tettek beszéljenek. „Mi haszna van Nicónak abból, ha Lewis bocsánatot kér?”- tette fel a kérdést. „Semmi. A következő alkalommal ugyanúgy fog vezetni, mert Lewis ilyen a párharcokban. Nicónak el kell döntenie, hogyan fog reagálni a jövőben egy ilyen helyzetre a pályán.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Niki Lauda , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING