A Mercedes nem szól rá Hamiltonra, vagy Rosbergre a rajt előtt: egymásnak eshetnek

A Mercedes nem szól rá Hamiltonra, vagy Rosbergre a rajt előtt: egymásnak eshetnek

Most már pláne, hogy nincs nagy tétje az utolsó három futamnak ebből a szempontból, így egy igazán izgalmas és látványos start várhat ránk ma este.

Nico Rosberg Austinhoz hasonlóan az élről várhatja a versenyt Mexikóban. Amerikában Lewis Hamilton keményre vette a figurát, és szépen leterelte a csapatársát az ívről az első kanyarban.

A német a tegnapi újabb rajtelsőségét követően enyhe célzást tett arra, hogy ezúttal nem fogja hagyni magát és felveszi a kesztyűt. Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere már várja a pillanatot.

„Nem ez az első eset, amikor közel lesznek egymáshoz a startnál. Valószínűleg nem is az utolsó… Mindketten nyerni akarnak. Elvégre ezért vannak itt, csakúgy, mint mi.”

„Szeretnénk látni őket versenyezni, így semmilyen megállapodást nem fogunk kérni tőlük a verseny előtt. Nem lesz meghatározva az, hogy ki fordulhat el elsőként az első kanyarban. Ez lehet Nico, de Lewis is. Rájuk lesz bízva, mi pedig majd tépkedjük a hajszálainkat.” – humorosan Wolff.

„Továbbra is támogatjuk a nyílt sisakos párharcot, még akkor is, ha ez súlyos pontokba kerülhet számunkra. Ugyanezt tettük a bajnoki cím eldőlése előtt is. Két tapasztalt és a végletekig profi versenyzőről beszélünk, akik tudják, hogy mit kell tenniük.”

„Korábban már találkoztak egymással a pályán. Akkor leültünk és megbeszéltük a dolgot. Most már nincs szükség erre. Tudják, hogy mi a helyzet és ez a legfontosabb. Ez az ő felelősségük.”

„Semmilyen feszültséget nem akarunk a csapaton belül látni emiatt. Vitát sem akarunk generálni, hiszen mindenki ugyanazon célért küzd. A csapat az első, de támogatjuk a szabad versenyzést.”

„Ugyanez volt a helyzet Austinban is. Lewis kissé agresszív volt, de nem vétett a szabályok ellen. Nico hátrányba került, és már nem tudott nagyon mit tenni. Nehéz helyzet volt, de most itt a lehetőség a visszavágóra. Nem akarok összetört autókat látni, de azt sem, hogy elengedik egymást.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING