A Mercedes nem kér Alonsóból

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff világosan kijelentette, hogy nem kérnek a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóból, aki még a 2007-es szezonban volt Lewis Hamilton csapattársa.

Fernando Alonso, McLaren Racing Chevrolet

Fernando Alonso, McLaren Racing Chevrolet

Geoffrey M. Miller / Motorsport Images

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy nem tervezik leigazolni Fernando Alonsót, és emlékeztetett mindenkit arra, hogy mi történt, amikor a kétszeres világbajnok spanyol és az ötszörös világbajnok brit csapattársak voltak.

„Nem akarjuk, hogy bizonyos történések újra megtörténjenek. Itt arra gondolok, amikor Fernando és Lewis 2007-ben csapattársak voltak a McLarennél.” – szögezte le Wolff.

Ugyanakkor a csapatfőnök elismeri Alonso tehetségét és képességeit. Emellett azt is elmondta, hogy azért nem kap ülést topcsapatoknál, mert ezeknél az istállóknál már van egy vezető pilóta.

Még több hír:

„Fernando kétségtelenül az egyik legerősebb versenyző, a ferraris időszakát követően azonban nem volt lehetősége arra, hogy versenyképes autót vezessen. Körülmények sorozatának következtében már a legjobb csapatok rendelkeznek egy „alfa” versenyzővel.” – magyarázta.

„Néha nem elég jó versenyzőnek lenned, az is szükséges, hogy számodra megfelelőek legyenek a körülmények.”

Bár Alonso érkezését Wolff kizárta – legalábbis amíg Hamilton náluk versenyzik – viszont Verstappen érkezését nem zárta ki 2021-től.

„2021 még mindig nagyon messze van, mi jelenleg a 2019-es cím megnyerésére fókuszálunk, illetve a 2020-as szezont tervezzük.”

Wolff arról is beszélt, hogy Hamilton boldog a Mercedesnél, azt azonban nem tagadta, hogy a maranellói istálló minden versenyző számára vonzó.

„A versenyzők prioritása az, hogy legyen egy győzelemre esélyes autója, elkötelezett legyen és beleilljen a csapatba. Lewis boldog a Mercedesnél. Bízik bennünk, mi pedig bízunk benne. De a Ferrari egy mítosz, egy álom, ami néha irracionális. Egy rendkívül erős márkáról beszélünk, amely érdekli a versenyzőket.”

Azt viszont kizártnak tartja az osztrák, hogy ő valaha is a Ferrarihoz kerülne.

„Nem, én nem az a fajta csapatfőnök vagyok, aki más csapatoknál is el tudja képzelni magát. A Mercedes részvényese vagyok, és kiváló a kapcsolatom a Daimler menedzsereivel.” – zárta Wolff.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes főnöke elárulta, mire számíthatunk Hamiltonéktól a jövőben
Következő cikk Leclerc elmondta, mit irigyel Hamiltontól, és ki a példaképe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország