A Mercedes nem írná le a Ferrarit, a Williamst és a Red Bullt sem

A Mercedes nem írná le a Ferrarit, a Williamst és a Red Bullt sem

A McLaren-Hondáról azonban még csak említést sem tesznek, ami nem véletlen… A németek magabiztosak, de nem bízzák el magukat.

A Mercedes rettentően erősen kezdte a téli szezont, miközben mindenkinél messze több kilométert tett meg a pályán.

A riválisok úgy fogalmaztak, hogy a Mercedes egy „másik ligában” játszik hozzájuk képest.

„Ha a versenyzők ezt mondják, az hízelgő, de még egy versenyt sem nyertünk meg. Még mindig korai erről beszélnünk, hiszen a téli teszteken vagyunk.” - fogalmazott a motorsport.com kérdésére Toto Wolff csapatfőnök.

„Persze nem akarom alulértékelni a munkánkat. Ha összehasonlítjuk a 2016-os és a 2015-ös, valamint a 2015-ös és a 2014-es évünket, miközben a szabályok stabilak maradtak, és az autók megbízhatóbbak, akkor láthatjuk, hogy mindenki több kört tesz meg most a pályán.”

„Van egy olyan érzésem, hogy ez volt a legjobb kezdésünk az elmúlt években. De ismétlem, még nem láthattuk a többi élcsapat igazi teljesítményét. A Ferrarit, a Williamst, és még a Red Bullt sem láthattuk ilyen körülmények között.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Ferrari mindent tagad! fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club Kimi Räikkönen - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 2.

„Maradjunk csak két lábbal a földön, és majd meglátjuk, hogy hol leszünk szombat délután Melbourne-ben. Ez több visszajelzést ad majd számunkra.”

„Teljesen elégedett vagyok az általunk megtett körökkel. Ez olyasvalami, amire azt mondhatjuk, hogy teljesítettük a terveinket. Amikor pár héttel ezelőtt megbeszéltük ezeket a terveket a csapattal, első alkalommal szkeptikus voltam, hogy mindez megvalósítható. Végül az lett.”

„Ez a sok kilométerszám nagy lehetőséget ad nekünk arra, hogy leteszteljük a rendszereket, a különböző alkatrészeket, és adatokat gyűjtsünk, valamint kipróbáljuk a beállításokat. Ez döntő fontosságú szereppel bír a szezonban.”

„Minél több kilométert teszünk meg a motorral, annál jobb helyzetben lehetünk, így óvatosan optimista vagyok a kezdést illetően. Az azonban teljesen más téma, hogy ezzel könnyen versenyeket nyerhetünk, vagy sem.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING