BRÉKING

A Mercedes nem gondolja meg magát a Red Bull ügyében!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megerősítette, hogy a Mercedes nem szállít jövőre motorokat a Red Bullnak – és azt is elmondta, hogy semmilyen új tárgyalások nem kezdődtek meg, és nem is fognak megkezdődni.

Toto Wolff és Niki Lauda egy elég hosszú meetingen vett részt Bernie Ecclestone-nal ma, de ennek ellenére Wolff tagadta, hogy a kereskedelmi jogok tulajdonosa megpróbálta volna meggyőzni őket, hogy gondolják meg magukat.

„Az élet általános dolgairól beszéltünk!” – mondta a Mercedes első embere a Motorsport.com-nak – „Bernie nem szól bele, nagyon körmönfont.”

„Őszintén szólva, nem is jött szóba a téma. Furcsán hangozhat, de mindennap beszélünk és ez is egy nyilvános beszélgetés volt, semmi különös.”

„A nyáron már elemeztük a helyzetet.” – tette hozzá Wolff.

„Megpróbáltuk megérteni a Red Bull helyzetét, és vártunk valamiféle visszajelzésre, majd amikor a dolgok nem működtek, akkor a saját stratégiánk mellett döntöttünk, miszerint a Williamst és a független csapatokat látjuk el motorral – a Red Bullnak pedig nem adunk ajánlatot.”

„A véleményünk nem változott. A hét elején kicsit összezavarodtam bizonyos állítások miatt, de ez nem változott. Három ügyfélcsapatunk van plusz mi, és ez az a struktúra, amivel dolgozni akarunk.”

Ecclestone elismerte tegnap, hogy elég frusztrált amiatt, hogy habár a Red Bull előbb kezdett tárgyalásokba a Mercedessel, mint a Manor, mégis az utóbbi csapat egyezett meg az ezüstnyilakkal. Wolff szerint nincs kapcsolat a két ügy között.

„A Manorral való megegyezés nem áll kapcsolatban a Red Bullal. Sok más tényező is ahhoz a döntéshez vezetett, hogy ne valósítsuk meg, ami az elején szóba jött.”

„Nem gondolom, hogy bárki szerint is mi lennénk a rosszfiúk. Minden csapat maga felelős azért, ahogyan az üzletét irányítja, és ezért nem látom a problémát.”

A Mercedes csapatfőnöke a háromautós megoldást sem tartja megvalósíthatónak, habár Suzukában még elég lelkes volt.

„Mindent meg kell próbálnunk, és a legjobbat kell nyújtanunk, hogy a Red Bullt és a Toro Rossot a sportban tartsuk, mert a Red Bull egy nagyszerű márka, és sokat tett a Forma-1-ért.”

„Ha kiszállnak, a vészmegoldás a háromautós rendszer. Azonban én inkább az első problémát oldanám meg, és megtartanám a Red Bullt, minthogy három autónk legyen, és 24 vagy 26 autóval megteljen a rajtrács.”

„Az kiderült, hogy nem sok ember vágyik a háromautós rendszerre – indokolt vagy indokolatlan okokból. Remélhetőleg a Red Bull és a Toro Rosso a sportban marad, és akkor jövőre 22 autónk lehet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg nyerte a rövidített Orosz Nagydíj első edzését Rosberg és Vettel előtt! Hamilton az utolsó métereken eldobta a Merced
Következő cikk Massa „hajózta” a legjobb időt Vettel és Bottas előtt Szocsiban a második edzésen: Verstappen 4., Alonso 5.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország