A Mercedes nem fog ragaszkodni a W14 koncepciójához
A Mercedes megígérte pilótáinak, hogy nem fog „ragaszkodni” a jelenlegi koncepciójukhoz a 2024-es Forma-1-es autójuk esetében, miután elég ambiciózus célokat tűztek ki maguknak.
A Japán Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappennel szembeni egy másodperces lemaradás megmutatta, milyen komoly egyensúlybeli problémákkal és leszorítóerő-hiánnyal kell szembenésznie a Mercedes párosának, Lewis Hamiltonnak és George Russellnek egész évben.
Mivel egyértelmű, hogy mindketten komoly változásokat várnak 2024-re, a Mercedes pályaszéli mérnöki csapatának igazgatója, Andrew Shovlin Japánban elmondta, mindent, amit hallottak tőlük, figyelembe vesznek, hogy 2024-ben nagy lépést tegyenek előre:
„Lewis és George együtt mindig elmondják, hol az autó gyengesége és bár alapvetően mást neveznek az okának, a legnagyobb problémája az, hogy nem elég stabil. Tudjuk, hogy nem elég magabiztosak ahhoz, hogy csak úgy bedobják azt egy gyors kanyarba, azon való aggódalom nélkül, hogy a hátsó rész a vártnál jobban fog csúszni és nagyobb kihívás lesz.”
„Lehet, hogy a sajtóban mást olvasni, de igazából nagyon is egyetértenek abban, hol az autó gyengesége és hol kell javulnunk. A többi autó GPS-adataiból is látjuk és ez alapján is látjuk, szóval össze tudjuk rakni a képet arról, mit kell fejlesztenünk.”
„Egyáltalán nem fogunk ragaszkodni egyik korábbi koncepcióhoz sem, teljesen nyitott az elménk ilyen szempontból. Igen kiábrándító volt ez a két év és a csapat nagyon keményen dolgozik azon, hogy visszatérjünk az élbolyba.”
A Mercedes 2024-es autóján már javában folyik a munka és a csapat reméli, hogy elég nagy előrelépést tudnak tenni ahhoz, hogy a Red Bullal is felvehessék a versenyt. Shovlin szerint még korai arról beszélni, hogy a W15 hozza-e azt, amit várnak tőle, de nem félnek beleölni a szükséges munkát a céljaik eléréséhez.
„Jelentősen fog változni az autó jövőre, de hogy meg fogjuk-e oldani a kezelhetőség problémáját, az attól függ, hogy hány projektünk lesz sikeres. Ezek a projektek még folyamatban vannak. Látunk jó irányvonalakat, ahol tudunk javítani. Az autó más lesz, sokat változtattunk rajta, de túl korai szakaszában vagyunk a fejlesztésnek ahhoz, hogy megmondjuk, megoldottuk-e a dolgot.”
Shovlin azt is elmondta, közel lehetetlen számukra megmondani előre, mennyivel veszi fel jobban egy autó a harcot az ellenfelekkel, mivel az elmúlt években a legdominánsabb autóik közül sok nem teljesítette a kijelölt teljesítménybeli célokat:
„Amikor 2015-től 2019-ig kihoztuk a legjobb autóinkat, ezekben az években nem tudtuk, hogy olyan jók lesznek, amikor fejlesztettük őket. A lehető legkeményebben dolgoztunk, hogy annyi teljesítményt találjunk, amennyit tudunk. Ezekkel az autókkal sok célpontot elhibáztunk a teljesítményt illetően, de ha nincsenek ambiciózus céljaid, akkor valószínűleg nem teszed elég magasra a mércét.”
Lewis Hamilton maga is elmondta, hogy szerinte miért kapott rengeteget Verstappentől a szuzukai pálya első szektorában.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.