A Mercedes nem érti, miért mentek "nagyon gyenge" köröket az időmérő végén

megosztás
hozzászólás
A Mercedes nem érti, miért mentek "nagyon gyenge" köröket az időmérő végén
Szerző:
, Szerkesztő

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas nem tudták megmagyarázni, miért nem tudtak javítani a Spanyol Nagydíj időmérő edzésének végén, Hamilton saját utolsó körét „nagyon gyengének” minősítette.

A Mercedes pilótái negyedik alkalommal bérelték ki maguknak az első sort a 2020-as szezonban, míg Max Verstappen nem mondott le arról, amit ő „a harmadik helyre kötött előfizetésének” hívott a szombati barcelonai időmérő után.

Azonban egyikük sem – a racing pointos Lance Strollal egyetemben – tudott javítani a lágy gumis utolsó körön a Q3 végén a többi hat pilótával szemben, Lewis Hamilton saját 1.15.584-es körét, amellyel megszerezte az első rajtkockát, „egész jónak” tartotta, de úgy érzi, „van még hova fejlődnie”.

Még több F1 hír:

Amikor a Motorsport.com megkérdezte, miért nem javított utolsó körén, Hamilton elmondta: „Nem igazán tudom. Ezen a pályán elég változékony tud lenni mind a szél, mind a hőmérséklet. De igen, az első kör nem volt rossz, csak egy pár helyen a határon belüli.”

„Szóval tudtam, hogy vannak helyek, ahol még tudok fejlődni. Aztán amikor megkezdtem a következő kört, a gumik már nem ugyanolyan érzést adtak, nem volt ugyanolyan a tapadás. Szóval összességében nagyon gyenge volt az a kör, továbbmentem, de közel sem volt olyan jó, mint az első.”

Bottas a második körének középső szektorában a leggyorsabb időt futotta, de végül rosszabb lett az ideje, mint az első alkalommal. Utolsó próbálkozásáról elmondta: „Nem hiszem, hogy a körülmények nagyon változtak, legalábbis javulni biztos nem javultak. Nem tudom. Azt hittem, kicsit jobb volt a második kör, de nem volt. A pálya maga szerintem nem változott.”

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance, leads Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance, leads Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Hamilton arról is beszélt, hogy a pénteki edzéseket követő esti elemzések folyamán „pár igen jó változtatást és fejlesztést” eszközölt, ennek köszönhetően tudta a 3. szabadedzést az élen végezni, majd megszerezni 92. rajtelsőségét és 150. első soros rajthelyét.

„Minden szakaszban minden első köröm erős volt, aminek nagyon örülök. A Q3-ban is elég jó volt. Úgy éreztem, tudtam volna még hol fejlődni, de a második körben nem tudtam, szerencsére ez a mellettem lévő erős srác se! Szerencsére mindig figyelnem kell miatta, nagyon szoros köztünk a dolog, szóval minden ezredmásodperc számít.”

Sergio Perez egy jó rajtban és a dobogóban reménykedik holnapra.

Ajánlott videó:

Perez: egy jó rajttal megverhetjük Verstappent

Előző cikk

Perez: egy jó rajttal megverhetjük Verstappent

Következő cikk

Toto Wolff szerint Verstappen a favorit holnap

Toto Wolff szerint Verstappen a favorit holnap
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Spanyol Nagydíj
Alesemény Időm.
Versenyzők Lewis Hamilton , Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes
Szerző Kolláth Benjámin