A Mercedes nem érezheti magát hibásnak, hogy ennyire dominánsak, és nem vesznek vissza

megosztás
hozzászólás
A Mercedes nem érezheti magát hibásnak, hogy ennyire dominánsak, és nem vesznek vissza
Szerző:
2020. júl. 19. 5:00

Toto Wolff, a Mercedes főnöke is örülne annak, ha nagyobb lenne a harc, de van egy céljuk, amit teljesíteni akarnak, és nem tehetnek másképp, mivel az magukkal szemben sem lenne fair.

A Forma-1-ben mindig is voltak olyan korszakok, amikor egy bizonyos csapat dominálni tudott, akár éveken át. A Ferrari, a McLaren, a Williams és a Red Bull is élt már át hasonlót a jelenlegi mezőnyből, de a Mercedes még ezen is túltesz.

Még több F1 hír:

A németek nagyon tudatosan készültek az új hibridkorszakra, és gyakorlatilag állva hagyták a mezőnyt. Az első években a közelükbe nem lehetett érni, majd szép lassan a Ferrari rájuk esett. A hibák nélkül egy szorosabb végeredmény is születhetett volna 2017-ben és 2018-ban.

Az azonban vitathatatlan, hogy mindvégig a Mercedes maradt a legjobb csomag, ami az idei évre messze a legerősebbnek tűnik. Motorerőben is sokat léptek előre, és ez a hibridkorszak elejét idézi, amikor erőből győzték le a riválisokat.

A rajongók közül természetesen nem mindenki örül ennek, mert sokkal szorosabb versenyt akarnak, akárcsak a mezőny, de a Mercedes nem hibáztatható azért, mert kvázi tökéletes gépezetként működnek, míg az ellenfelek nem tudják legyőzni őket.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Ez a dominancia 2021 év végéig is jelen lehet, és arra sincs garancia, hogy a nagy 2022-es szabályváltozásokkal a Mercedes elveszíti az első helyét. Pillanatnyilag azonban nem sokan vizionálnak egy izgalmas bajnokságot a Forma-1-ben az idei évre.

Toto Wolff, a Mercedes főnöke a Hungaroringen elmondta, amikor egy csapat dominál, az nyilvánvalóan el tud venni a világbajnoki küzdelem izgalmaiból, de hozzátette, hogy ezért nem hibáztathatóak.

„Ez nem a csapat hibája, mely a megfelelő lépéseket tette meg annak érdekében, hogy kiszámíthatóvá váljon a szezon.” - mondta Wolff, hozzátéve, hogy ő is egy olyan Forma-1-et szeretne látni, amiben nagy a harc, miközben nem látjuk előre a végeredményt.

Jelenleg ez eléggé kiszámítható a Mercedes esetében, mert már a pénteki napokon nagy az előnyük. „A mi pozícióinkban nagyon nehéz megváltoztatni a rangsor sorrendjét. Van egy cél, ami azt jelenti, hogy minden hétvégén a lehető legjobban versenyezzünk, remélhetőleg sok pontot gyűjtsünk, és megnyerjük a bajnokságot. Nem tehetünk mást.”

Stroll konkrétan jelenleg egy "rakétában" ülhet a Forma-1-ben

Ajánlott videó:

Egy igazán jó hírrel szolgált a Mercedes a Magyar Nagydíj előtt: dörzsölhetjük a tenyerünket

Előző cikk

Egy igazán jó hírrel szolgált a Mercedes a Magyar Nagydíj előtt: dörzsölhetjük a tenyerünket

Következő cikk

Emiatt nem akart Albon a Ferrari mögött lenni, és most esőtáncot jár a Hungaroringen

Emiatt nem akart Albon a Ferrari mögött lenni, és most esőtáncot jár a Hungaroringen
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Hujber Dávid