Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

A Mercedes nem áll le, még nagyobb előnyt akar a Forma-1-ben

megosztás
hozzászólás
A Mercedes nem áll le, még nagyobb előnyt akar a Forma-1-ben

Valtteri Bottas imádja a Mercedes hozzáállását, mely újabb és újabb frissítéseket vet be, hiába nagy az előnye. Ez azonban már a következő évre való tesztelésről is szólhat, mivel a szabályok csak keveset fognak változni.

A Mercedes előnye óriási, és lehetséges, csak az a kérdés, hogy hány futammal a szezon előtt nyerik meg a bajnokságot. Valtteri Bottas egyelőre a második helyen áll Lewis Hamilton mögött, de a finnek legutóbb ismét nem volt szerencséje, amikor a Brit Nagydíjon a biztonsági autós fázis miatt nem nyerhette meg a futamot. Ezzel Hamilton ismét növelni tudta az előnyét.

Még több F1 hír:

„Nem hiszem, hogy csak a rossz szerencséről lenne szó a szezonom kapcsán. Nyilvánvalóan lehetett volna olyan futamom, amikor szerencsém van, és néha volt is ilyen, néha pedig olyan, amikor ellenem voltak a dolgok. Azt hiszem, ez végül kiegyenlítődik. Most újra itt vagyok, egy új versenyhétvégén, és készen állok arra, hogy a győzelemért harcoljak. Silverstone-ban megvolt a tempóm, és az időmérőn az élen végeztem, de nem úgy alakultak a dolgok, mint azt szerettem volna.”

„A gumikezelésem például sokkal jobb volt Silverstone-ban, mint a korábbi versenyeken. Természetesen ezen még dolgoznom kell, mert Lewis ezen a területen hatékonyabb munkát végez, mint én, de legutóbb már jó volt az irány. Mindig figyelek, és tanulok. Ez ezen a hétvégén is így lesz, mert nagyon világos céljaim vannak. Úgy gondolom, a legutóbbi nagydíjon valóban jó munkát végeztem. A teljesítményen, a tempóm és a gumikezelésem elegendő lett volna ahhoz, hogy megnyerjem a versenyt. És ez nagy pozitívum. Csak erre kell koncentrálnom.”

„Megpróbálok mindent ugyanúgy csinálni, mint eddig, és nem igazán gondolok sokat a korábbi futamokra. Szerencsés vagyok, vagy sem, most itt vagyok, és csak az számít, ami előttem van. Bizonyára csalódást okozott az, ami a legutóbbi futamon történt, mivel nem nyertem meg a vasárnapot, ugyanakkor a helyzet nem az én irányításom alatt volt. Kis időbe telik, amikor ezt az egészet le tudod nyelni, de nem mondanám azt, hogy most bármi gondom is lenne. Remek a kapcsolatom a csapatommal, és nagyszerű megbeszéléseink voltak egymással. Nincs túl sok értelme rágódni a dolgokon, mert csak az a fontos, ami előtted van.”

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 in the paddock

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 in the paddock

Fotó készítője: Sam Bloxham / LAT Images

„Ez most egy újabb olyan helyszín, ahol legyőzhetem a csapattársamat. Természetesen hiszek ebben, de ez egy másfajta kihívás lehet a nagyon forró körülmények és az esetleges eső miatt. Tudjuk, hogy az autónk nagyon forró körülmények között talán nem a leghatékonyabb, de van pár új megoldásunk a hűtés javításához, és egyúttal egy igen jónak tűnő új aerodinamikai csomagunk is, amivel több teljesítményt érhetünk el. Személyes szinten csak egy célom van: megnyerni a futamot.”

„Tetszik az, ahogyan a csapatunk gondolkozik, és nem állunk le a fejlesztésekkel. Semmi sem elég! Mindig többet és többet akarunk, mert nagyobb rést szeretnénk köztünk és a riválisok között. Most is így cselekszünk, és mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. Ez a nyerő mentalitás, és szeretném, ha mindez működne is, mert a csapatunk sokat tesz azért, hogy új elemekkel álljon elő.”

„Ausztria óta nagyon sokat tettünk azért, hogy frissítsük az autónkat. Alapvetően egy új frissítésről beszélhetünk a hűtőrendszerünk körül, szóval ennek hatékonyabbnak kellene lennie, és remélhetőleg nagyobb lesz a mozgásterünk. Nem vagyok biztos benne, hogy bárki is számítana arra a szezon előtt, hogy 40°C-os levegő hőmérséklet mellett fog versenyezni. Talán kevesebb lesz vasárnap, de a holnap nagyon forrónak ígérkezik. Meglátjuk, hogy hogyan megy majd.”

„Futamról futamra koncentrálok, de tisztában vagyok azzal, hogy hogyan állok a bajnokságban. 39 pont a hátrányom, de még mindig van közel tízszer ennyi, amit megszerezhetünk. Ez elég sok, szóval nincs értelme feladni az álmodat a szezon felénél. A beszéd helyett csak végzem a dolgom, és tudom, hogy mit kell tennem. Pontokat kell elvennem Lewistól, és ez az egy dolog jár most a fejemben, semmi más.”


68 esztendővel ezelőtt nyert először a Ferrari a Forma-1-ben, amivel egy hatalmas eredménysorozat indult útjára, mely még mindig nem ért véget. Az olaszok jelentik a múltat, a jelent és a jövőt is.

Raikkönen: Az Alfa fejlesztései általában beválnak, elégedettek vagyunk a haladásunkkal

Előző cikk

Raikkönen: Az Alfa fejlesztései általában beválnak, elégedettek vagyunk a haladásunkkal

Következő cikk

Rosberg nem volt nagy rajongója Schumachernek

Rosberg nem volt nagy rajongója Schumachernek
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Német Nagydíj
Versenyzők Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes