A Mercedes lágyakon rajtol, nem akartak hátrányba kerülni

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas lágy keverékű abroncsokon kezdi meg a holnapi futamot, minek után a Mercedes úgy ítélte meg, hogy túl kockázatos lett volna közepeseken rajtolni. A német gyártó szerint a rajtnál lépéshátrányba kerülhettek volna Verstappennel szemben.

A Mercedes lágyakon rajtol, nem akartak hátrányba kerülni

A Mercedes előszeretettel használja a közepes keveréket a Q2-ben, hogy ezzel is stratégiai előnyt alakítsanak ki maguknak a vasárnapi futamra, hiszen ha ezzel a szettel jutnak be a Q3-ba, úgy a rajtnál is ezeket a gumikat kell használniuk.

A Red Bull az esetek többségében hasonló elgondolás szerint építi fel a kvalifikációs stratégiáját, azonban Barcelonában ők is a lágyak mellett döntöttek, ez pedig azt eredményezte, hogy a TOP 10 pilóta ugyanazzal a gumiszettel vág neki a futamnak.

„Itt a pályán elfoglalt pozíció nagyon fontos, szóval nem akartunk teret veszíteni a verseny rajtjánál” – jelentette ki Valtteri Bottas, akivel Lewis Hamilton is egyetértett, hiszen az első kanyarig 600 métert kell megtenniük.

Még több F1 hír:

„Különösképpen igaz ez akkor, ha a közepeseken kell tartanod a pozíciót, miközben a mögötted lévő autók lágyakon vannak. Például ha ők kiállnak a bokszba, (a csapatod) úgyis behív téged is” – jelentette ki a hétszeres világbajnok.

„Ebben az esetben pedig nincs előnye (a közepeseken menni, amelyek tartósabbak), ezzel csak felhagysz egy extra eséllyel. Szóval ezért döntöttünk így” – zárta le a gondolatait Hamilton a Mercedes stratégiáját taglalva.

Max Verstappen szintén úgy gondolja, hogy nem volt indokolt a közepeseken bejutniuk a Q3-ba. A holland alig maradt el Hamilton pole-t érő körétől, de egyáltalán nem bánja, hogy hasonló stratégián vannak, mint a Mercedes.

 

„Könnyen kvalifikálhattam volna (a közepesekkel), de nem éreztem azt, hogy szükségünk van erre” – jelentette ki Verstappen, majd azzal folytatta, hogy miért előzte meg az előtte álló autókat a Q3-ban a mért köre előtt.

„Nem akartam a vonat hátsó részében lenni. Amikor elhagytam a garázst, láttam, hogy hét autó is előttem van, és tapasztalatból tudtam, hogy mire eljutok a 10-es kanyarhoz, meg kell torpannom, ezt pedig nem akartam. Csak nem akartam zűrzavarba keveredni, mint amikor a többiek le akarnak előzni az utolsó két kanyarban.

Hamilton: Ki gondolta volna 2012 végén, hogy meglesz a 100 pole?

megosztás
hozzászólás
Mazepin a büntetéséről: Egyelőre még nem tudok kámforrá válni...

Előző cikk

Mazepin a büntetéséről: Egyelőre még nem tudok kámforrá válni...

Következő cikk

Marko nincs elragadtatva Perez teljesítményétől

Marko nincs elragadtatva Perez teljesítményétől
Hozzászólások betöltése