A Mercedes motort cserél az utolsó napra
A Mercedes forma-1-es csapata a szezon előtti utolsó tesztnapon úgy határozott, hogy motort cserél az autókban, erre elsősorban Lewis Hamilton csütörtöki leállása miatt volt szükség.

A hatszoros világbajnok alatt a csütörtöki nap délutánján adta meg magát a Mercedes, amelynek jelentése szerint az olajnyomással volt gond. Lewis Hamilton a leállás után már nem tudott visszatérni a pályára, a csapat pedig jobbnak látta a tönkrement elem azonnali visszaszállítását a gyárba.
Ennek következményeként a brixworth-i csapat úgy határozott, hogy kicseréli a motorokat az autókban, és Hamilton és csapattársa, Valtteri Bottas megosztja a vezetési feladatokat.
Természetesen a finn alatt a múlt héten problémát okozó erőforrás-egységet azóta már korrigálták, kijavították annak problémáit, és azóta már újra üzembe helyezték.
A Mercedes motorjának a problémái azonban nemcsak Hamiltonéknak okozott gondot a barcelonai tesztelés alatt, a Williams három erőforrást is kénytelen volt pluszban bevetni, mert menet közben gondok adódtak.
George Russell pedig még a héten jelezte, hogy a Williamsnek is akadnak problémái az olajnyomással a Mercedes erőforrása kapcsán, vagyis megtörténhet, hogy mindkét istállónál ugyanaz az alapvető probléma okoz gondot.
"Igen, van valami köze az olajrendszerekhez, nyilvánvalóan ugyanazt az autót futtatjuk a tesztek során. Sajnálatos, hogy már két problémánk is volt a tesztek során, amely nagyon sok körünkbe került. Emiatt pedig a programot kicsit össze kellett nyomni, most pedig már ki kell hozni a maradék időből a maximumot" - mondta Russell.
Lewis Hamilton és az első méterek a 2020-ra tervezett W11-es versenygéppel, ami a 7. világbajnoki címet jelentheti a brit rekorder és a német világbajnok csapat számára.
Leclerc az idei autóval kvalifikálna, de a jövő évivel versenyezne
Steiner ordibálása végül jót tett a csapatnak – Magnussen a Netflix-sorozatról
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.