BRÉKING

A Mercedes most legalább olyan durva, mint a McLaren volt 1988-ban

A német gyártó joggal lehet büszke, hiszen egy egészen domináns idényt fog maga mögött hagyni a Forma-1-ben.

Oroszországban matematikailag is eldőlt, hogy a Mercedes nyeri meg 2014-ben a konstruktőri címet, míg legutóbb Amerikában végérvényesen biztossá vált, hogy a németek egyik pilótája lesz a bajnok a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon.

Austinban a Mercedes a 14. győzelmét szerezte meg. Ez egy lenyűgöző statisztika, tekintve azt, hogy 17 futamon vagyunk túl. Eddig csak Daniel Ricciardo és a Red Bull tudta legyőzni a csapatot.

A helyzet kezd kísértetiesen arra hasonlítani, mint amit 1988-ban láthattunk a McLarentől. Abban az idényben Ayrton Senna és Alain Prost uralta a bajnokságot a McLaren-Hondával. Egy verseny kivételével mindenhol a McLaren tudott nyerni.

Azon az egy bizonyos futamon Olaszországban Gerhard Berger állhatott fel a dobogó legfelső fokára a Ferrarival. Ennek köszönhetően Senna és Prost 16 futamból 15 versenyt megnyert a McLarennek, mely 199 ponttal megnyerte a bajnokságot. Érdekesség, hogy a többi 17 csapat összesen 201 egységet volt képes gyűjteni abban az évben.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A versenyzők közül Ayrton volt az, aki a legjobban örülhetett, aki minimális különbséggel, de végül legyőzte Alaint.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, gyerekkorában ámulva figyelte azt, ahogy a McLaren dominál a Hondával és most valami hasonlót érez a Mercedesnél. Köszönhetően a kettős győzelmeknek, a németek dominanciája még nagyobb lehet, hiszen két futam még mindig hátravan a szezonból.

Brazília előtt Hamilton 316 ponttal a neve mellett vezeti a bajnokságot, míg Rosbergnek 292 egysége van.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amatőr videón Hamilton győzelmet érő előzése Rosberg ellen: A közönség őrjöng!
Következő cikk Sir Stirling Moss szerint Hamilton hétszeres világbajnok lehet a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország