A Mercedes most „jobban tud” harcolni a Red Bull-lal, mint a nyári szünet előtt

Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője az első sort hozó időmérő edzés után elmondta, hogy szerinte csapata most „egyértelműen jobban tud” harcolni a Red Bull ellen, mint a nyári szünet előtti időszakban.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton ugyan büntetése révén csak a 11. pozícióból vághat majd neki a vasárnapi viadalnak, de ettől az időmérő edzést még ő nyerte meg. Emiatt pedig Valtteri Bottas kerül az első rajtkockába, mellette pedig Max Verstappen lesz, aki nem igazán hiszi, hogy harcolhat a futamgyőzelemért a Mercedes ellen.

Miközben a nyár első hónapjaiban még egyértelműen a Red Bull tűnt jobbnak, a nyári szünetről visszatérve a rivális mintha tett volna egy nagyobb lépést előre. Wolff ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a Mercedes „egyre inkább megérti az autót”, így pedig jobban fel tudják már venni a harcot a bikásokkal szemben.

„Az év elején megérkező technikai szabályok miatt olyan helyzetben kellett működtetnünk az autót, amilyenben az utóbbi években nem működtettük. Minél többet megyünk vele, minél több helyzetet tudunk szimulálni, annál jobbá váltunk” – kezdte a csapatfőnök.

Még több F1 hír:

„Ma tehát első és másodikak lettünk volna egy egész jó különbséggel, de Lewisnak sajnos hátra kell mennie. A pozitív oldalon viszont a sebességünk megvan, és még hat futamnál is több van, az autó pedig most egyértelműen jobb helyzetben van, mint tavasszal és nyáron.”

Bottas úgy vághat neki a vasárnapi viadalnak, hogy ismét jó esélye lesz megszakítani a tavalyi Orosz Nagydíj óta tartó nyeretlenségi sorozatát. Wolff viszont félresöpörte, hogy a finnt arra használják majd, hogy Hamilton visszazárkózását segítse.

„Valtteri a saját versenyét fogja majd futni. Itt a futamgyőzelemről és Valtteri sikeréről van szó, szóval nem fogjuk feltorlasztani a mezőnyt” – fogadkozott Wolff, aki azt is elismerte, hogy nem segíti taktikájukat, hogy az első tízből szinte mindenki a közepeseken fog rajtolni.

„Ezzel kell boldogulnunk, Lewis mindent meg fog tenni, és nem akarnék senki mást az autóban tudni helyette, ha előzésről és a mezőnyön történő átvágásról van szó. Tegnap azonban szimuláltuk a forgalomban való autózást, ezt már egész évben láthattuk, szóval lehetséges, hogy belefutunk majd ebbe a problémába.”

Russell pontosan tudja, hogy most rajta múlt egy jobb időmérős eredmény

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A nap egyik hőse – Schumacher Q2-be vezette a Haast!
Következő cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Török Nagydíj rajtrácsa! (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország