A Mercedes mindenképp utánajár, hogy Hamilton miért szenvedett a szezon végén!

megosztás
hozzászólás
A Mercedes mindenképp utánajár, hogy Hamilton miért szenvedett a szezon végén!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. nov. 30. 18:42

A Mercedes elismerte, hogy Lewis Hamilton mostanában látott szenvedésének a végére kell járnia az elkövetkezendő hetekben, hiszen a csapat még nem tudja, hogy Nico Rosberg miért győzte le a brit bajnokot.

Rosberg tökéletesen zárta a 2015-ös szezonját, ugyanis az Abu Dhabi Nagydíjon ismét pole pozíciót szerzett, majd egy domináns győzelmet aratott.

Ez a német egymást követő hatodik pole pozíciója volt, illetve a zsinórban megszerzett harmadik győzelme, így mindenképpen abszolút magabiztossággal vág neki a téli szünetnek.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy erre semmilyen magyarázat sincs, és fogalmuk sincs, hogy Hamilton miért szenvedett az elmúlt versenyeken – ezt tehát ki kell deríteni.

„Olyan sok vita van arról, hogy Nico lépett-e előre a játékban vagy hogy az autót az Ő ízlése szerint fejlesztettük-e?”

„Vagy pedig Lewis vette-e lazábban – vagyis nem elég komolyan? Nem tudom.”

„Szerintem össze kell álltanunk egy intelligens listát a következő hetekben, és meg kell próbálnunk kielemezni. Úgy vélem, hogy ki kell deríteni.”

„A nap végén azonban Lewis a világbajnok, azonban az utóbbi versenyek igazán Nico kezére játszottak – remekül vezetett.”

//

Így valóban egészen menő a Forma-1!

Posted by www.f1-live.hu on Monday, November 30, 2015

Hamilton a hétvégén kipróbált egy új beállítást is, ami többek között azt jelentette, hogy a felfüggesztés egy darabja lekerült az autóról – legalábbis a csapat ezt a fejlesztési utat választotta.

Gyanítható, hogy az ezüstnyilak katasztrofális Szingapúri Nagydíja után bizonyos változtatásokat hajtottak végre az autón, ami nem kedvezett Hamiltonnak, de Wolff nincs meggyőződve róla, hogy ez lenne az egyetlen válasz a rejtélyre.

„Nem mondanám, hogy ez a legvalószínűbb. Az autót folyamatosan fejlesztjük, és Szingapúr után más irányba indultunk el.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

„Azután a hétvége után sokat tanultunk, és azt, hogy az autó inkább Nico irányába, vagy Lewis ellen mozdult volna el, hát… nem tudom. Ez is egy tényező lehet.”

„Azonban nem szeretném leszűkíteni egyetlen tényezőre, sok dolog szerepet játszhat.”

Wolff azt sem hiszi el, hogy Hamilton Austin után hátradőlt volna.

„Nem gondolom, hogy ez tudatosan történt. Én úgy hiszem, hogy még mindig keményen nyomja, ugyanaz a srác ugyanolyan tehetséggel, és ugyanannyi energiával – legalábbis ha engem kérdeznek. De persze ez is szerepet játszhat.”

Következő Forma-1 cikk
Az utolsó felvonás – F1 2015

Előző cikk

Az utolsó felvonás – F1 2015

Következő cikk

Rosbergnek csak az a pici "X" kellene a bajnoki címhez - 2016-ban megtalálja?

Rosbergnek csak az a pici "X" kellene a bajnoki címhez - 2016-ban megtalálja?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Toto Wolff
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING