BRÉKING

A Mercedes menekülne, a Red Bull támadna

A német gyártó célja az, hogy még nagyobb előnyt építsen ki maga előtt, míg a Red Bull szerint továbbra sem dőlt el a bajnoki cím sorsa.

A 2014-es bajnokság első négy versenye egyértelműen a Mercedes fölényével és győzelmével zárult. Nico Rosberg Ausztráliában, addig Lewis Hamilton Malajziában, Bahreinben és legutóbb Kínában tudott nyerni.

A W05 rendkívül versenyképes, és az időmérő edzésekhez hasonlóan a futamokon is képes dominálni, ami nem jelent sok jót az olyan csapatok számára, mint a Red Bull, a McLaren, vagy a Ferrari, akik továbbra is harcban akarnak lenni a címért.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nemrég a Sky Sports F1 kérdésére elmondta, továbbra is komoly esélyt látnak arra, hogy megvédjék a címüket, és gőzerővel dolgoznak az új fejlesztéseken. A következő héten Barcelonában fog versenyezni a mezőny, ahol tradicionálisan szinte mindenki egy teljesen új csomaggal érkezik majd meg. Ez jelenthet némi esélyt a „bikák” számára, akik Adrian Newey-val az élen rendkívül erősek tudnak lenni ezen a területen, de a többi riválisról, így a Ferrariról és a McLarenről sem feledkezhetünk meg.

Ennek megfelelően a Mercedes sem dől hátra, és a többiekhez hasonlóan egy nagyobb aerodinamikai csomagot terveznek bevetni. Rosberg volt az első, aki hangsúlyozta ennek a fontosságát.

„Hogy aggódunk-e bármi miatt is? Nem! A csapatunk most nagyon erős, de a Red Bull még mindig mérvadó a mezőnyben, és noha nem hiszem azt, hogy minden olyan gyorsan megváltozhat, óvatosnak kell maradnunk. Folytatnunk kell a kemény munkát és fejlesztenünk. A célunk az, hogy az előnyünk tovább növekedjen, még akkor is, ha most nagyon erősek vagyunk.”

„A minimum az, hogy meg akarjuk tartani a jelenlegi előnyünket, és optimista vagyok azt illetően, hogy mindez sikerülni is fog. Jelen pillanatban minden remekül működik a csapatunkon belül, és nagyszerűen ki tudtuk használni az új szabályokat.”

Hamilton is figyelmeztet.

„Természetesen nem kényelmesedünk el. Még mindig vannak tennivalóink a szezonban.” – hangsúlyozta 2008 Forma-1 bajnoka a Sky Sports F1-nek.

„A Red Bull nagyon, nagyon gyors a nagy sebességű kanyarokban, ami azt mondatja velem, hogy valamivel több leszorító erővel rendelkeznek, mint mi. Tavaly ezen a területen hatalmas volt közöttünk a szakadék. Ezt a szakadékot azóta véglegesen sikerült lezárnunk, de azt hiszem, hogy még ennél is jobb munkát végezhetünk. Jobbak lehetünk ennél.”

„Ennek megfelelően folytatjuk a kemény munkát és biztosak lehetnek abban, hogy a Mercedes nem fog leállni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kínai Nagydíj 2014: Alonso, Massa és Rosberg startja
Következő cikk Raikkönen nem omlik össze a gyenge kezdéstől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország