Mercedes: őrültnek tartjuk, ha valaki anno azt mondja, zsinórban ötször leszünk bajnokok

Toto Wolff felidézte, így utólag visszanézve mennyire nehéz lett volna elképzelni pár éve azt, hogy egymás után fogják halmozni a sikereket. A Mercedes AMG csapatfőnöke a Petronas rendezvényén beszélt minderről.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09

Jerry Andre / Motorsport Images

A maláj cég és a Mercedes rendkívül sikeres periódust él át a hibridkorszak megkezdése óta, aminek eredményeként egymás után ötször nyerték meg a bajnokságot, ráadásul mindkét kiírásban. A Petronas nemcsak üzemanyagot fejlesztett az idei Mercedes-AMG F1 W09 EQ Power+ számára, hanem kenőanyagokat, különböző „funkcionális” folyadékokat is biztosít az istállónak.

Az alakulat csütörtökön Malajziában, Kuala Lumpurban ünnepelt a partnerrel a neves ikertornyokban, ahol Wolff is felszólalt, valamint Bottas is volt vele a színpadon.

„Először 2010-ben állt össze a Mercedes és a Petronas”- mondta Wolff. „Akkoriban, ha valaki azt mondta volna nekünk, hogy egy nap esetleg zsinórban öt címet nyerünk, akkor őrültnek tartottuk volna. Most mi vagyunk a második olyan csapat, mely zsinórban ötször nyerte meg mindkét bajnokságot”- folytatta Wolff, utalva arra, hogy beállították a Ferrari rekordját, mely 2000 és 2004 között menetelt az F1-ben.

Még több F1 hír:

„Szeretném megköszönni a Petronasnak, hogy fontos hozzájárulást nyújtottak a siker érdekében. Figyelemreméltó eredmény, és olyasmi, ami még édesebb érzés volt Interlagos után, ahol a 29. körtől fogva a meghibásodás szélén állt Lewis motorja. Az, ahogy kezeltük azt a motorproblémát – hihetetlen csapatmunkával és leleményességgel -, tökéletes példája volt annak, mitől volt félelmetes az elmúlt években a Mercedes és a Petronas kombinációja. Gyors gondolkodás, okos megoldások, és lenyűgöző csapatmunka”- sorolta az osztrák.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kicsit megkésve, de a Toro Rosso köszöni Hartley munkáját
Következő cikk Leckék Abu Dhabiból: Mi ez a nagy "barátság" Vettel és Hamilton között?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország