BRÉKING

A Mercedes még nem tudja, mi legyen a zsetonokkal, közben üdv a Hondának

Andy Cowell, a Mercedes HPP kulcsembere elmondta, még gondolkoznak azon, hogyan fejlesszék az idei egységet, a Mercedes-Benz PU106B Hybridet. Több lehetőség is adott, biztos, hogy hagynak a végére is keretet.

Az idei év egyik legnagyobb kérdése az, hogyan használják a motorgyártók azt a 32 zsetont, amit a szezon során lehet "ellőni". A Mercedes a "követendő példa" a tavalyi eredmények alapján, a rivális gyártók számára adott a mérce.

"A gyártóknak lehetősége nyílt arra, hogy a szezon folyamán mutassanak be fejlesztéseket - a 32 zsetonon belül kell maradni, és ne használj el többet négy motornál az egyes versenyzők esetében "- utalt az idén szigorúbb keretre. "A médiában sokat értekeztek erről a kérdésről, de ami a szabályokat illeti, ez minden egyes gyártó számára egyenlő feltételeket teremt arra, hogy az év folyamán fejlesszék a motorjukat"- mondta Cowell.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Ez a döntés nem változtatott a 2015-ös fejlesztési stratégiánkon, ami mindig is azt takarta, hogy begyűjtjük a szükséges adatokat a szezon előtti teszteken, hogy meghatározzuk és jóváhagyjuk az első futamon használt motor specifikációját. Ugyanakkor, ez valóban felkínálja a lehetőséget arra, hogy a szezon későbbi pontján is fejlődhessünk, azt, hogy így interpretáljuk a szabályokat, tehát úgy döntöttünk, mi is így teszünk."

Már pályára gurult a Honda is, Alonso kezdte meg a felkészülést az MP4-30-cal. A Mercedes örül, hogy újabb ellenfél jelent meg a színen.

"Először is, mindannyian nagyon örülünk és izgatottak vagyunk, hogy egy újabb erőforrás-gyártó lépett be a Forma-1-be. Ez jó hír a sportnak, a versengésnek, a rajongóknak, és az egész autóiparnak. Ezért is küldjük szívéjes üdvözletünket, a legjobbakat kívánjuk nekik"- mondta a Mercedes HPP embere.

"Egyben nagyon élvezzük az új partnerrel, a Lotusszal folytatott munkát. Nemcsak Enstone nagyszerű eredményei miatt ismerjük el őket, hanem a profi hozzáállás miatt. Erős hozzájárulást jelentenek a partnereink körében, és várjuk, hogy együtt dolgozzunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minden adott a Williamsnél, hogy idén folytatódjon a siker: Bottas és Massa is optimista
Következő cikk Alonso a pályán, Vettel pirosban: képek az 1. tesztnap első óráiról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország