A Mercedes még mindig nem biztos abban, hogy melegben jól működik majd a W11

A Mercedes Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, James Allison elmondta, hogy még nagyon korai lenne a 2020-as világbajnoki címükről beszélni, és hozzátette, hogy még vannak fenntartásaik a meleg időben mutatott teljesítmény miatt.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Andy Hone / Motorsport Images

A Stájer Nagydíjon, és különösen a Magyar Nagydíjon is hidegebb időjárás fogadta a csapatokat, mint amire számítottak, Allison pedig elmondta, hogy a csapat még mindig nem tudja, hogy ennyire jól kezeli-e majd az autójuk a gumikat magasabb pályahőmérsékletnél.

A DAS rendszerrel egyelőre nagyon hatékonyan melegítették fel a gumikat az időmérők kivezető körén, ahogyan a rádióüzenetekből megtudtuk az elmúlt hetekben, ez a megoldás elsődleges feladata.

„Megjegyezném, hogy egyelőre két igen hűvös pályán voltunk” – mondta Allison. „Az első verseny volt nagyjából meleg, és azon a versenyen volt a legkevésbé meggyőző a teljesítményünk.”

„Meg akarjuk tudni, hogy mennyire vagyunk gyorsak akkor, amikor a pálya igazán tűzforró, és azt, hogy ekkor is képesek leszünk-e arra a teljesítményre és gumikezelésre, amelyre nagy szerencsénkre képesek voltunk eddig.”

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Allison azt is hozzátette, hogy a megbízhatósági problémák még mindig ott lógnak a fejük fölött, valamint elmondta, hogy az is közrejátszik majd a 2021-es tempójukban, hogy mikor állnak át 2022-re.

„Szerintem bárki, aki velünk lett volna az első versenyhétvégén, nem igazán érezte volna magát jól mellettünk, azt látták volna, hogy mind elkeseredetten aggódunk azért, hogy az autó be tudjon fejezni egy versenytávot.”

„Minden autó fölött ott lóg Damoklész kardja, szinte minden egyes körben, mert ezek mind kísérleti autók, amelyek sokféleképpen meglephetnek téged, vagy akár magadban is csalódhatsz, amiért nem láttad előre egy probléma kialakulását.”

„Mi is a kelleténél is jobban tisztában vagyunk a milliárdnyi gyengepontunkkal, még akkor is, ha az idei autó - pilóta párosításunk igen erős.”

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG, in the Team Principals Press Conference

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG, in the Team Principals Press Conference

Fotó készítője: FIA Pool

„Szerintem mindenki máshogyan fogja megközelíteni majd a fejlesztések kérdését, mert igen nagy szabályváltozások felé tartunk, mérnöki és pénzügyi szempontokból is.”

„Az idei döntések egyértelműen meghatározzák majd azt, ami következni fog két év múlva. A mi belső döntéseink is meghatározzák majd az idei bajnokságunk második felét, és lehet, hogy mások majd máshogyan döntenek.”

„Az időmérőkön nagyon erősek voltunk az elmúlt versenyeken, de a versenyek nehezebbek, és közel sem akkora a különbség, mint a kvalifikáción. Egy kicsit erősebbek vagyunk talán összeségében, mint tavaly voltunk.”

 

„Ugyanakkor szerintem ebben nagyobb szerepet játszik az, hogy az ellenfeleink nem igazán vannak most egyszerű helyzetben, mint az, hogy mi milyen kiemelkedő munkát végeztünk.”

„A különbség lehet, hogy most nagynak tűnik, de az eltűnhet egyik pillanatról a másikra, például az a fajta kiszámíthatatlanság, ami a Red Bullokra volt néha jellemző, eltüntethető.

Allison ugyanakkor hisz abban, hogy a Mercedes W11-nek feküdni fog Silverstone:

„Az autó legtöbb tulajdonsága arra enged következtetni, hogy egy olyan pálya, mint Silverstone nagyon feküdni fog, de olyan, mintha kihívnánk magunk ellen a sorsot egy ilyen kijelentéssel.”

Helmut Marko arról beszélt, hogy a Ferrari helyében minél hamarabb felhozná az F2 listavezetőjét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Igazi álompárt alkot Leclerc és a kedvese
Következő cikk A Mercedes már a rajtlámpák eszén is túl járna?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország