A Mercedes még mindig két lábbal a földön áll

A Mercedes még mindig két lábbal a földön áll

A Mercedes egy hihetetlenül domináns versenyt tudhat a háta mögött, aminek kettős győzelem lett a jutalma.

"Jól csinálta, olyan mintha az osztrák ikertestvéremet láttam volna." - kezdte Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a verseny utáni összefoglalót Arnold Schwarzeneggerről, aki a dobogón kérdezgette a pilótákat a verseny alatt átélt élményeikről.

"Jó látni, hogy a rengeteg munka amit a gyárban elvégeztünk, illetve hogy minden házi feladatot kipipáltunk végül meghozta a gyümölcsét. Szerencsére problémamentes hétvégén volt. Megpróbáltunk tovább fejlődni, a tavalyi világbajnokság végeredményétől függetlenül. Alapvetően a megbízhatóságra helyeztük a hangsúlyt, hiszen tavaly az volt a gyenge pontunk. Most nagyjából sikerült elérnünk, amit szerettünk volna. Eddig a motorerő volt az erősségünk, de az idei évre sokat fejlődtünk aerodinamikai szempontból is, bár a motor még mindig hihetetlen. Igazság szerint az egész csomag összeállt a megfelelő csapattal és a megfelelő autóval."

A Mercedes továbbra sem száll el az elért eredményeitől.

"Még mindig fontos, hogy két lábbal a földön álljunk. Nico megpróbálta megelőzni Lewist, de nem igazán volt meg az autójában az erő, így most z nem volt lehetséges. Az év további részében szoros versengésre számítok kettőjük között."

És mit gondol Toto, min múlhat a Mercedes sikere?

"A siker a két tényező kombinációján múlik: hihetetlen támogatást kapunk a gyárból, és eddig a motor volt a dominánsabb, de most az aerodinamikával is előreléptünk."

Végül pedig pár szó a Williams finn versenyzőjéről:

"Ami Valtterit illeti, kedves srác, és remélem, hogy Malajziában már vissza fog térni."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING