BRÉKING

A Mercedes már tesztelte a nagyobb hangot garantáló kipufogót: Rosberg szerint bevált

Nico Rosberg úgy látja, minden csapatnak át kellene vennie a Mercedes AMG új rendszerét, mely nagyobb zajt és jobb hangzást garantál. A német versenyző továbbra is vezeti a bajnokságot, de nem éri be a második hellyel a futamokon.

Holnap pályára gurulnak a fejlesztéssel megpakolt gépek, és az élmezőnyben jelentős változtatások várhatóak, igaz, mindenki igyekszik mérsékelni az elvárásokat. Rosberg ennek ellenére biztos benne, nincs veszélyben a Mercedes pozíciója.

"Három hét iszonyatosan sok a Forma-1-ben"- kezdte Rosberg. "Ezért is biztos, hogy pár tizeddel gyorsabb leszek körönként ezzel az autóval, és ez fontos is, mivel a konkurencia sosem alszik"- mondta a német RTL-nek. "Padlógázt adnak mögöttünk. Ezért is kellene azt látnunk, hogy legalább megtartjuk az előnyünket, de természetesen tovább szeretnénk növelni azt"- jegyezte meg.

Természetesen az a lényeg, hogy a bajnokságban elöl legyen, de futamot is akar nyerni, "mivel a második helyezett mindig az első vesztes". Kijelentette, "teljes mértékben arra koncentrál, hogy a legjobbat hozza ki a következő futamokból".

Hamilton gyorsabb volt nála az időmérőkön, és zsinórban három győzelmet is szerzett a W05-tel. "Összefoglalva, egyszerűen valamivel jobb munkát végzett. Ami engem illet, bizonyos dolgok nem alakultak ideálisan. A szezon folyamán ez majd egyensúlyba kerül, és most látnom kell, amint fordítok a helyzeten azért, hogy növeljem az előnyöm a bajnokságban."

A motorhanggal kapcsolatban elmondta, "igaz, hogy nem elég erős".  "Tudom, hogy a csapatunk már kipróbált egy új kipufogót, melynek nagyobb hangot kellene kihoznia. A csapatnak sikerült, így át kellene vennie a többi autónak is"- tanácsolta.

Ami a fő riválisokat illeti, két csapatot nevezett meg. "Egész egyértelmű, hogy a Red Bull és a Ferrari. Jelenleg ők a konkurenseink. Ez Barcelonában is így lesz. Mégis elég biztos vagyok benne, hogy mi leszünk az élen. A legnagyobb nyomás valószínűleg a Red Bull részéről érkezik, mivel továbbra is ők jelentik a mércét ebben a sportban. Arra számítok, a Red Bull tényleg nyomás alá fog helyezni, hogy lecsökkentsék a hátrányt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Alonso még mindig esélyes a címre, és talán Raikkönen is
Következő cikk Nagyobb lehet a Mercedes előnye, mint eddig bármikor: Újabb 6 tizedmásodperc körönként?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország