Interjú

A Mercedes már most megnyerte a bajnokságot?

A Ferrari korábbi versenyzője szerint nem lefutott a bajnokság, annak ellenére, hogy eddig minden futamot a Mercedes nyerte meg, és ezzel együtt a W10 jobb csomagnak tűnik.

Charles Leclerc, Ferrari SF90, battles with Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Joe Portlock / Motorsport Images

Messze nem a legjobbak a Ferrari kilátásai a Forma-1 2019-es szezonjában, noha páran a téli időszakban már meg is koronázták az olaszokat, mint az általában lenni szokott… 2014 óta azonban verhetetlen a Mercedes, és legutóbb a Ferrari 2007-ben nyert egyéni címet, még Kimi Räikkönennel, most pedig szép lassan 2020-at írunk. Ez pedig egy rendkívül hosszú negatív széria.

Még több F1 hír:

A Ferrari egyszerűen nem tudja kihasználni az SF90 teljes potenciálját, és már a megbízhatósággal is volt gondjuk. A Spanyol Nagydíjon pedig bevetik az új motorjukat, amit eredetileg csak Kanadára terveztek megtenni. Ez pedig egyértelműen megmutatja a Maranellóban kialakult e helyzetet.

Gerhard Berger a Speed Week lap hasábjain elmondta, szerinte nem lefutott a bajnokság, a Mercedes nagyobb előnyének ellenére sem.

„Nem, nem hiszem, hogy az lenne. A Ferrari még nem aknázta ki a lehetőségeit, és a Red Bullról sem feledkezhetünk meg.”

Mi az, ami hiányzik a Ferrarinál? A pénz adott, a versenyzők ugyancsak… Ezzel együtt minden más erőforrás is megvan ahhoz, hogy a csapat bajnok legyen. Ennek ellenére az alakulatnak még kevesebb pontja van, mint tavaly. Nem a legjobb előjelek.

„A vezetői váltás Mattia Binottóra helyes és szükséges döntés volt. Binotto a megfelelő ember, aki körültekintő, intelligens és rendelkezik a szükséges technikai ismeretekkel. Ő az, aki visszahozta a korábban elveszett szimpátiát a Ferrarihoz. Ugyanakkor mindenért ő a felelős, és ez nem jelent túl nagy megkönnyebbülést. A Mercedesnél Toto Wolff van a csúcson, és eddig Niki Lauda gondoskodott a politikáról, míg James Allison és Andy Cowell a technikáról. A Red Bullnál hasonló a helyzet Christian Hornerrel, Helmut Markóval és Adrian Newey-val. Binottónak egyszerűen több támogatásra van szüksége. Ez jelenti a siker kulcsát a Ferrarinál.”

„Megvan az autójukban az a potenciál, hogy világbajnokok legyenek, és jelenleg övék a legerősebb motor, de ritmusba kell kerülniük.”

A Sebastian Vettel-Charles Leclerc párharc azonban problémás is lehet, És ezt már az első futamokon is láthattuk, hiszen a monacóival szemben háromszor is csapatutasítást alkalmaztak, hogy a német világbajnokot segítsék. Ezzel szemben a Mercedesnél adott a harmónia.

„Sebastian nehéz helyzetben van. Négyszeres világbajnokként már nem kell bizonyítania, de amikor megérkezik melléd egy fiatal versenyző, aki még mindig sokat akar bizonyítani, az nem könnyű. Sebastian továbbra is egy nagyon erős pilóta, mert a tapasztalat mellette szól, amit nem szabad alábecsülni. És a bajnokság ilyen korai szakaszában nem szabad csapatutasítást alkalmazni, bár a legutóbbit meg tudtam érteni.”

A Mercedesnél csupán 1 pont választja el egymástól Hamiltont és Bottast az élen. A finn eddig nagyon jó teljesítményt nyújt, és már két versenyt is nyert. Tavaly egyetlen egy alkalommal sem állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

„Azt kell mondjam, hogy mélyen lenyűgözött Bottas teljesítménye. Egy nagyon nyugodt fickóról beszélünk, aki rendkívül gyors is. Közben azt gondolom Hamiltonról, hogy Ayrton Senna szintjére fejlődött. Mindketten nagyon eltérő körülmények között nyertek. Hamilton igazi előnye a türelem, mert nem akarja megnyerni az adott futamot az első kanyarban. Képes várni, és csak utána nyer. Ettől független a pénzemet a Ferrarira tenném, ha a világbajnoki győzelemről kérdeznek.”

A Red Bull a Hondával sincs azon a szinten, hogy a világbajnoki címért harcoljon. Max Verstappen tökéletes teljesítményt nyújt, de ez is kevés a Ferrari és a Mercedes ellen. Legalábbis nagyon úgy tűnik. Az osztrákok azonban biztosan nem adják fel.

„Nem szabad figyelmen kívül hagyni őket, mert Verstappen nagyon következetesen fejlődött, és lenyűgözött. Ugyanakkor nem várok tőlük bajnoki címet, de sikert igen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2020-tól új helyszínre költözik az F1-es Brazil Nagydíj
Következő cikk Räikkönen Messi és Tiger Woods ellen: nem semmi!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország