A Mercedes már Austinban megkezdi a felkészülést 2023-ra

A brackley-i alakulat néhány kisebb fejlesztéssel érkezik meg a hétvégi Amerikai Nagydíj helyszínére, azonban ezzel már sokkal inkább a következő évre szeretnék elindítani a felkészülést, és nem várnak komoly fejlődést az utolsó négy futamon.

Lewis Hamilton, Mercedes W13

Max Verstappen Japánban matematikailag is bebiztosította második világbajnoki címét, Austinban pedig a Red Bull is behúzhatja a konstruktőri vb-címet, amivel minden lényegi kérdés eldőlhet a 2022-es Forma-1-es szezonra vonatkozóan.

Ettől függetlenül természetesen megrendezik a hátralévő futamokat, ami egyrészt lehetőséget ad a kis- és középcsapatoknak a helyezkedésre, másrészt jó esélyt kínál mindenkinek, hogy már most elkezdjenek puhatolózni, milyen irányba folytassák a konstrukciók fejlesztését 2023-ra.

A Mercedes már a nyári szünetről is úgy jött vissza, hogy minden egyes versenyhétvégét amolyan hosszú tesztként használnak fel, hiszen a W13-as rengeteg problémával küzdött az évad elején, aminek köszönhetően nagy hátrányba kerültek a Red Bull-lal és a Ferrarival szemben.

A brackley-i alakulat az Amerikai Nagydíjra szállítja idei utolsó fejlesztési csomagját, amelynek célja, hogy az autó gyorsabbá és stabilabbá váljon. Az átalakítás középpontjában a légáramlás megváltoztatása áll majd, ami egy teljesen másik beállítási ablakba helyezi az autót a teljesítményt illetően.

Még több F1 hír:

Az új kialakítású hátsó felfüggesztés nagyobb szabadságot ad majd Lewis Hamiltonnak és George Russellnek magasság állításával kapcsolatban, ez persze némileg a vezetési stílus megváltoztatását is vonhatja maga után.

Mivel a téli tesztek meglehetősen szűkre szabott időkeretet adnak a csapatoknak a fejlesztések gyakorlati kipróbálására, ezért már a 2022-es idény utolsó futamain hasznos információkat és adatokat gyűjthetnek be annak érdekében, hogy télen hatékony munkát végezhessenek.

A formu1a.uno információi szerint Austinban egy kisebb mértékben fejlesztett W13-ast láthatunk majd, amelynek az orr-részén, az első szárnyán és a padlólemezén is alakítanak.

Mindemellett a Mercedes egy újabb súlycsökkentési ciklust zár le, az új, könnyebb alkatrészeknek köszönhetően még közelebb kerülnek a súlyhatárhoz, ami egy tizedmásodperces javulást is jelenthet körönként.

 

Tekintettel a műszaki szabályok merevségére, valamint a költségvetési sapka intézményére az idén fejlesztett alkatrészek jelentős része a jövő évi terveknek is alapját képezheti. Ha a most tesztelt megoldások beválnak, akkor az új szezon előtt új alkatrészeket építhetnek az illesztések megbontása nélkül.

A Mercedes azt is elismerte az idény közben, hogy a tesztelésre használható idejük jelentős részét kötötte le a pattogás jelenségének kiküszöbölése, ami azt jelentette, hogy a további fejlesztési munka a sötétben zajlott, és azt is elismerték, szállítottak olyan alkatrészeket a pályára, amelyeket nem teszteltek megfelelően a szélcsatornában.

A brackley-i alakulat a hírek szerint a tervezett költségvetés 86 százalékát költötte el erre az évre.

Az Alpine-nál úgy látják, Gasly személyében a leggyorsabb pilótát szerződtették

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezen a területen teljesen ellentétes a Ferrari és a Red Bull autója, ez pedig a gumikezelésükre is hatással lehet
Következő cikk Steiner: három amerikai futam „még mindig nem elég”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország