A Mercedes majd kiugrik a bőréből örömében: a japán győzelemmel visszatértek az élre!

megosztás
hozzászólás
A Mercedes majd kiugrik a bőréből örömében: a japán győzelemmel visszatértek az élre!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. szept. 27. 7:47

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Japán Nagydíj után elégedetten és boldogan nyilatkozott a Sky Sports-nak. A Mercedes szemmel láthatóan visszatért, és így minden visszaállt a normál kerékvágásba.

Toto Wolff bár nagyon örült az eredménynek, azért azt elárulta, hogy a háttérben nem zajlott minden olyan simán, mint amilyen simának kívülről tűnhetett.

"Igazán jó verseny volt, de trükkös körülmények között. Egyáltalán nem volt olyan sima. Elég sok megbeszélés zajlott a csapaton belül, hogy hogyan juttassuk el az autókat a célig. A vibráció igazából komoly problémát jelentett, mert az abroncson volt egy elfékezett rész, ami majdnem a karkaszig elért, és nyilvánvaló, hogy Niconál más stratégiát kellett alkalmaznunk a hétvégén. Szóval nagyon boldog vagyok."

Még mindig Szingapúron töritek a helyeteket, most is, hogy kiderült, hogy a pálya miatt szenvedtetek?

"Két lábbal a földön kell állnod, és nem zárhatsz csak úgy le egy fejezetet, és mondhatod, hogy a pálya miatt szenvedtél, és majd legközelebb jobb leszel ott. Ez egy kis hullámot keltett, és ez jó, jó a csapatnak. A japán győzelem nagyon boldoggá tesz minket, és néha szükséged van erre a kis pofonra."

//

Alonso immáron abban sem biztos, hogy jövőre is a Forma-1-ben versenyez-e! Süllyed a hajó? fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, September 27, 2015

A rajtnál Niconak be kellett volna zárnia az ajtót Lewis előtt - úgy tűnt, hogy belülre engedte...

"Meg kell néznem újra, mert a két autó a kettes kanyarban nem igazán működik. Lewis alulkormányzottsággal küzdött ott, hiszen az abroncsok még hidegek voltak, és szerencse, hogy elkerülték a balesetet."

Niki Lauda, az ezüstnyilak tanácsadója is csak annyit tudott mondani, hogy most 100%-osan boldog.

"Teljesen boldog vagyok. Szingapúrban Vettel keményen nyomta, és nagyon jó volt. Most itt minden rendben van. Többet nem tudok mondani."

Következő Forma-1 cikk
Kard nélkül harcoló szamuráj: Button folyamatosan csúszott hátra a versenyen

Előző cikk

Kard nélkül harcoló szamuráj: Button folyamatosan csúszott hátra a versenyen

Következő cikk

Raikkönen a mai negyedik helye után Japánban: „Valószínűleg ez volt a maximum”

Raikkönen a mai negyedik helye után Japánban: „Valószínűleg ez volt a maximum”

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Niki Lauda , Toto Wolff
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING