A Mercedes ma finoman megalázta a Forma-1-et: 801 km

A Mercedes ma finoman megalázta a Forma-1-et: 801 km

A Mercedes ma pontosan 801 kilométert tesztelt Barcelonában, ami 171 megtett körnek felel meg, és még bőven volt szufla az autóban.

A németek nagyon erősen kezdték az új V6-os hibrides korszakot, és gyakorlatilag már az elején sejteni lehetett, hogy csak a csoda állíthatja meg őket a nagy menetelésben.

Most ott tartunk, hogy két cím áll a gárda neve mellett, és erősen érhet a harmadik, hiszen nagy volt az előnyük tavaly, miközben a szabályok nem sokat változtak 2016-ra.

Az egyetlen reményt a Ferrari jelentheti, de lehet, az is kevés lesz. Ami azonban ma nem volt kevés, az a megtett kilométer Nico Rosberg neve mellett.

A német 801 kilométert autózott össze a második tesztnapon, és negyedik lett, méghozzá úgy, hogy a közepes gumikon futotta meg a legjobb idejét.

Nico Rosberg

Ez egy egészen elképesztő nap volt a megtett kilométerek szempontjából. Nagyon jó volt látni azt, hogy képesek voltunk ennyi kört megtenni a pályán, miközben egyetlen egy probléma sem hátráltatott bennünket.

Ez is csak azt jelzi, hogy milyen komoly szakemberek dolgoznak a Mercedesnél, hiszen az autó és a motor is rendkívül összetett, valamint még mindig csak a második tesztnapon vagyunk túl. Hihetetlen!

Büszke vagyok a munkatársaimra és mindenkire, aki részt vesz ebben, mert ez nagy dolog. Nagyon pozitívan tekintek előre, mert ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy sokat teszteljünk.

Az új fejlesztések közül például ma a módosított padlólemez került fel az autóra, de még sok más dolog is van, amiket idővel látni fogunk a gépen. Innovatív megoldásokról beszélünk, amik sokat hozhatnak a konyhára.

Jók a kilátások, de Melbourne majd megmondja nekünk, hogy hol tartunk.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING