A Mercedes lézeres technológiával dobná fel az F1-es biztonsági autóját
A Mercedes alakulata együttműködésbe kezdett a Luminar nevű autóipari technológiai vállalattal, hogy közösen egy új, lézeres érzékelőrendszert fejlesszenek ki a biztonsági autóhoz.
A Luminar egy ideje már együtt dolgozik a Mercedes-Benzzel és más autógyártókkal, köztük például a Volvóval és a Nissannal is, mivel szeretnék, ha a termékeik a közúti közlekedésben is hasznos segédeszközök lennének.
A floridai székhelyű cég lézeres távérzékelője vagy más néven LiDAR-rendszere lézerek segítségével térképezi fel a jármű körüli környezetet, létrehozva egy 3D-s térképet, amely segít pontosan meghatározni a tárgyak helyzetét rossz időjárási körülmények között. A Luminar szerint a rendszerük már 250 méteres távolságból képes jelezni az úton lévő törmeléket, a különböző objektumokat pedig 500 méteres távolságból.
Kérdezhetnénk, hogy ennek most mi köze az F1-es biztonsági autóhoz? Nos, a lényeg, hogy ezt a lézeres érzékelőrendszert abba is beépítenék, amennyiben persze az FIA áldását adja rá, így a versenyhétvégék folyamán is használható lenne, extra információkat szolgáltatva a versenyirányításnak a pálya állapotáról.
A szükséges eszközöket a Mercedes AMG GT Black Series tetejébe építenék be, „a szenzorok pedig valós idejű 3D-s térképet hoznának létre a biztonsági autó előtti környezeti viszonyokról, segítve ezzel a sofőrt abban, hogy megfelelően felmérhesse a helyzetet, miközben tartja a szükséges sebességet”.
A csillagosok csapatfőnöke, Toto Wolff kihangsúlyozta, milyen lehetőségek rejlenek a Luminarral való együttműködésükben. „Komolyan lenyűgözött az eddigi utazásuk, technológiájuk és az elvégzett munkájuk. Ez egy igazán izgalmas és innovatív terület, melynek távolra mutató hatása lesz az autóiparra és a mobilitásra úgy általában.”
„Az együttműködésünk a Mercedes-Benz és a Luminar közötti kezdeti fejlesztői munkára fog épülni, és izgatottan várom, hogy lássam, merre mehetünk innen tovább” – mondta az osztrák. Ha a rendszer tehát jól vizsgázik, akkor azt élesben is használni fogják az F1-es hétvégék folyamán, ez pedig utat nyithat a további fejlődés előtt.
Lewis Hamiltonnak van egy B-terve? A korábbi pilóta és jelenlegi szakértő szerint igen.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.