A Mercedes különleges tesztpadot épített a V6-osnak: Lauda mindent elsimít

Niki Lauda szerint előnyt jelenthet számukra, hogy a Mercedesnek négy ügyfele van, szemben a Ferrarival. A Mercedes AMG részvényese fog felelni azért, hogy sima legyen az információáramlás a csapatok között, és gyorsan tudjanak reagálni.

Január 28-án pályára gurulnak az idei autók, és eljön az igazság pillanata: végre élesben bizonyíthatnak az új turbók. A Ferrari a virtuális bemutató alkalmával elmondta, nem aggódnak a megbízhatóság, a súly, vagy a fogyasztás miatt, ellentétben azzal a képpel, ami a közvéleményben alakult ki róluk. Az első teszt mindig rendkívül érdekes: megeshet, hogy az autók többet lesznek a garázsban, mint a pályán? „Nem ugyanezt mondjuk minden évben? Majd az autók mindig komoly megbízhatóságról tettek tanúbizonyságot”- felelte James Allison.

Meglepő módon a Renault háza táján merültek fel kételyek, és Christian Horner az első téli teszt halasztását szorgalmazta – karöltve a Lotusszal. Lauda egyértelműen elutasítja, hogy egy héttel később guruljanak pályára. „Semmit sem halasztunk el. A terveknek megfelelően január végén kezdünk”- mondta az Auto Motor und Sportnak. „Ez mindenki számára óriási feladat lesz.”

A Renault állítólag egy Formula Renault 3.5-ös gépben teszteli a V6-ost, míg a Ferrari egy LaFerrari hibrid segítségével. Az AMuS a Mercedes megoldásáról számolt be: a németek egy különleges tesztpadot alakítottak ki az 1.6 literes motornak Brixworthban. A motort, a váltót, és a hibridtechnológiát egy eredeti karosszériába építették be, melyet félbevágtak az első tengelytől, azaz hiányzik az eleje. A hűtést úgy alakították ki, ahogy az idei autón lesz elrendezve. A karosszéria hátulja is olyan keskeny, mint amilyen majd a pályán lesz.

Ezzel közelebb kerülhetnek ahhoz, miként fog működni a hűtés a valóságban – ugyanis utóbbi jelenti az egyik legnagyobb kihívást. „Folyamatosan új dolgokat tanulunk. Egyszerre kell figyelni az olyan dolgokra, mint a víznyomás vagy a levegő hőmérséklete. Az olajnak és a víznek egy pontos hőmérsékleti tartományban kell lenniük. Ha csak egy pár fokkal is meghaladja a határt, akkor az mindent tönkretesz”- árulta el Lauda.

Az ügyfelek nehéz helyzetben vannak: kész motort fognak kapni, melynek üzemeltetésére sincs akkora rálátásuk. „Nincs ehhez fogható próbapadjuk. Nekik a motorpartner által kiadott útmutatás szerint kell működésre bírniuk a hűtést.” Tehát a McLaren, a Force India, és a Williams sincs könnyű helyzetben.

Allison a Ferrari motorbemutatóján elmondta, komoly előnyt jelent, ha mindent egy tető alatt építenek. Az sem árt, ha minél több a partner – jegyzi meg Lauda. A Mercedes és a Renault négy-négy ügyféllel rendelkezik. „Négy ügyfél, négy információforrás. Mindenkinek megvan a maga problémája. Arról fogok gondoskodni a mi esetünkben, hogy ezek mind egy pontra fussanak be. Így tudunk gyorsan tanulni és reagálni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Niki Lauda
Cikk típusa BRÉKING