BRÉKING

A Mercedes „kinyírhatja” a Forma-1-et, ha a riválisok nem fejleszthetik a motorjaikat

A négyszeres világbajnok francia legenda úgy véli, 2015-ben már egy szorosabb bajnokságot láthatunk, de ehhez egy fontos változásnak is be kell következnie.

Idén az új 1.6 literes V6-os turbómotorokkal a Mercedes hatalmasat lépett előre, miközben a legerősebb és leghatékonyabb csomaggal állt elő. Ezt gyakorlatilag már a téli időszakban sejteni lehetett, majd a szezonban egymást követték a sikerek: hol Lewis Hamilton, hol pedig Nico Rosberg szakította át elsőként a célvonalat, méghozzá komoly előnnyel.

A konstruktőri bajnoki cím három futammal a szezon vége előtt eldőlt, és minden bizonnyal az egyéni trófeát is a német gyártó egyik versenyzője fogja megkaparintani, miután a hibrid versenygép előnye továbbra is nagynak mondható a riválisokkal szemben.

A következő év szorosabb lehet, mivel a szabályok nem fognak sokat változni, és a riválisoknak lesz idejük a felzárkózásra a téli időszakban. Normál körülmények között azonban valószínűleg még így is lesz előnye a Mercedesnek, de talán nem akkora, mint idén.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Igaz, a motorszabályok esetleges módosításával akár még el is tűnhet a Mercedes előnye jövőre, de erről még nem született döntés. A németek természetesen ellenzik a módosításokat.

Alain Prost a brit Autosport kérdésére a következőt mondta ezzel kapcsolatban.

„Először is meg kell várnunk, hogy mi lesz a végleges döntés a motorszabályokat illetően. Ez nem könnyű, és nagyon fontos tényezője lesz a jövő évnek. Ha minden marad a régiben, akkor nagyon nehéz lesz legyőzni a Mercedest, de nem lehetetlen.”

„A kasztnin elvégezhető változtatások korlátozottak, de azt hiszem, mindent egybevéve csapatként és motorként a Mercedes riválisai jobb munkát végezhetnek.”

Prost nem lepődött meg azon, hogy a Mercedes ilyen domináns évet fut az F1-ben.

„Ez szinte elkerülhetetlen volt. Nem a teljesítményt illetően különbségről beszélek, de a Mercedesnek már megvolt az előnye, hiszen több mint három évvel ezelőtt elkezdett dolgozni ezen a projekten.”

Alain hangsúlyozta, noha a motor nagy szerepet játszik a Mercedes sikereiben, ez önmagában még nem lenne elég, így a kasztnival is remek munkát kellett végezniük a németeknek, nem beszélve a fejlesztésekről.

Prost támogatja azt, hogy valamilyen szinten feloldják a motorfejlesztést érintő korlátozásokat.

„Ha ez így marad, akkor mindennek vége. A költségek is tényezőt jelentenek, így meg kell találnunk a megfelelő kompromisszumot. És ez egy nagyon fontos kompromisszum.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Rossz hatással lenne ránk, ha Hamilton, vagy Rosberg távozna
Következő cikk A legkeményebb fékpont Austinban: 104 méter alatt 242 km/órával csökken a tempó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország