„A Mercedes kezdte az óvásokat és a velük járó drámát”

Miközben Max Verstappen és Lewis Hamilton a pályán vívják a világbajnoki harcot, a csapatfőnökök tesznek róla, hogy a futamok között se unatkozzunk. Az utóbbi időben ugyan a Red Bull támadta főként a Mercedest, de Jolyon Palmer rámutatott, hogy igazából a németek indították el ezt a trendet.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG speaks to the media

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Toto Wolff nem egyszer megkérdőjelezte már a bikások viselkedését, akik Christian Horner vezetése alatt kétségüket fejezték ki a Mercedes autójának legalitását illetően az utóbbi versenyeken.

A korábbi F1-es pilótából lett szakértő, Palmer viszont úgy látja, a lavinát a címvédő gárda indította el. „Valószínűleg a Mercedes kezdte az óvásokat és a velük járó drámát. Először még a Spanyol Nagydíj környékén próbáltak lecsapni a Red Bull hajlékony hátsó szárnyára” – mondja a brit a Chequered Flag podcastben.

„Előtte a rivalizálás ugyan intenzív volt, de nem ment át ellenségeskedésbe. A Red Bull aztán a Mercedes első szárnyára irányította rá a figyelmet, de abból nem igazán lett semmi. Aztán jöttek a kerékcserékkel kapcsolatos tisztázások, amely egy újabb csapás volt a Mercedes részéről.”

Még több F1 hír:

„Igyekeztek visszafogni ellenfelüket, mivel akkor nagyon erősek voltak. Az utóbbi hetekben viszont a Red Bull kezdett saját hadjáratba, de szerintem nem lenne fair azt mondani, hogy a legutóbbi futamon lépték volna át a határt, a Mercedes meg csak védekezett. Korábban ők is bevittek pár gyomrost” – vélekedik Palmer.

Az elmúlt hetekben a hátsó szárnyak legalitása került az előtérbe, miután Hornerék azt kezdték gyanítani, hogy ellenfelük ugyan másmilyen módon, de megkerüli a hajlékonyságra vonatkozó előírásokat, és ezért is olyan gyorsak az egyenesekben.

Az FIA a Red Bull kérdései után új teszteket végzett a kérdéses elemeken, azóta pedig a Mercedes egyenesbeli fölénye csökkenni látszott, de hogy lesz-e komolyabb lépés az ügyben, az még nem tisztázott. A Red Bull egyelőre nem nyújtott be hivatalos óvást.

Ők voltak az F1-es pilóták példaképei

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen szerint nem baj, hogy több F1-es verseny van: régen rosszabb volt
Következő cikk Vettel: „Én egyáltalán nem tartom magam sztárnak”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország