A Mercedes kétli, hogy egy koncepcióváltással versenyképesebbek lennének
A Mercedesnél kételkednek abban, hogy ha megszabadulnának a radikális, keskeny oldaldobozos dizájnjuktól, akkor jelentősen javulna az idei autó teljesítménye, ettől függetlenül viszont 2023-ra már több különböző koncepciót is vizsgálnak.

A csillagosok autóját látva mindenki csak fogta a fejét a bahreini előszezoni teszten, mert az annyira eltért a mezőny többi csapata által választott megoldástól, hiszen a W13-nak szinte nincsenek is hagyományos értelemben vett oldaldobozai.
Az istálló ugyanakkor az év első felében nem találta korábbi formáját, sokat küszködtek autójuk megértésével, és a Francia Nagydíjig legjobb eredményként csak harmadik helyeket tudtak felmutatni.
A legtöbb csapat ráadásul a fejlesztések érkezésével inkább a Red Bull „stílusa” felé indult el az oldaldobozok terén, legutóbb például a Williams dolgozta át teljesen autójának azt a részét, és Franciaországban már a McLaren is közelített a bikásokhoz ezen a téren.
Emiatt tehát már csak a Mercedes az egyetlen a mezőnyből, akik ezt a keskeny oldaldobozos verziót preferálják, de Andrew Shovlin mérnökigazgató magabiztosan állítja, hogy a nehézségeik nem kizárólag a választott irány hozadékai.
A szakember szerint hiába változtatnának, azzal sem javulna jelentősen a tempó, idénre pedig már nem is terveznek alapvető módosításokat ezen a téren. „Nem hisszük, hogy az oldaldobozok megváltoztatásával sokkal versenyképesebbek lennénk.”
„Ennek ellenére azért az sem igaz, hogy hűségesen ragaszkodnunk kell a mostani kinézethez. Már igazából a szezon eleje óta figyeljük a mezőny többi tagját, és fontolgatjuk, hogy milyen ötleteket vihetnénk magunkkal a következő idényre.”
„Az is lehet, hogy nemcsak egyetlen istálló ötletét vesszük alapul, hanem több különböző koncepció összessége lesz. Ez egy lépcsőzetes folyamat, de úgy gondolom, az autónk kinézete alapvetően már nem fog változni idén. Az viszont meglepne, ha a jövő évi autónk is így nézne ki” – ismerte el Shovlin, hogy talán mégsem bíznak már annyira a választott útban.
Toto Wolff csapatfőnök is arról beszélt Franciaországban, hogy még mindig nem tudják, mi működik és mi nem. „Hogy miként fog kinézni az autó, azt még nem tudom, mert vélhetően több teljesítményt tudunk találni a motorborítás és az oldaldobozok alatti területekkel. Szóval majd kiderül. A szélcsatornában viszont még nincs semmi, ami jelezné, hogy mi lesz a vége.”
Mindez pedig nem valami jó hír a címvédő gárdának, hiszen már egy ideje folyik a munka a 2023-as gépeken, és ha jövőre ismét erősebbek akarnak lenni, akkor minél hamarabb véglegesíteni kéne, hogy milyen oldaldobozokkal képzelik el a W14-es masinát.
A leggyorsabb autók, melyekkel mégsem nyertek bajnokságot
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.