BRÉKING

A Mercedes keresi a megoldást, hogyan lehetne túlélni a 21 futamot

Toto Wolff véleménye megoszlik a 21 futamot tartalmazó naptárról: örül, mert így nagyobb a bevétel, és megérti Bernie Ecclestone törekvését, de együtt érez a csapattagokkal, akik már a 19 versenynél is elérték teljesítőképességük határát. A Mercedes AMG fontolóra vette a lehetséges megoldásokat, az egyik, hogy két műszakban dolgozzanak az embereik, de ezt sem olyan könnyű kivitelezni.

Ha valóban 21 futam lesz idén, az új rekord az F1-ben, habár Austin továbbra is erősen kérdéses, és vannak, akik Bakura sem vetnek mérget, amíg nincs ott a mezőny. Ettől függetlenül fel kell készülni a feszített menetrendre, és a Mercedesnél aggódnak a túlterhelt stáb miatt. Már a 19 verseny is kemény menet, hiszen a csapattagok sokkal korábban a helyszínen vannak, pakolnak, szerelnek, miközben a „közönségkedvencek” általában csak csütörtökön érkeznek meg a pályákra.

Wolff az Autosportnak elmondta, megérti Ecclestone törekvését, mivel a több futam nagyobb bevételt jelent, az elmúlt években jó tendencia volt ebből a szempontból, „és határozottan ez a legfontosabb”, utalt az egyre jobb bevételre. Ráadásul az van, amit Ecclestone mond, ő határozza meg a naptárat.

„Egyszerűen óvatosnak kell lennünk a szervezetet illetően, mert 19 futammal láthattuk a csapat fizikai és mentális határait”- mondta az osztrák. „Eltérő koncepciókat vizsgálunk arra vonatkozóan, hogyan élhetjük túl a 21 futamot, mert nem vagyok biztos benne, hogy kezelni tudunk 21-et a jelenlegi struktúrával. Vizsgáljuk, miként tudjuk optimalizálni az utazást, a jetlaget, a pihenést, vagy esetleg legyen egy második műszak a srácoknak, akik nagyon keményen dolgoznak. Mindezt fontolgatjuk”- fejtette ki.

Amit legutóbb említett, jól hangzik, de közel sem olyan egyszerű kivitelezni. „Van pár olyan srác, akit nem igazán tudsz lecserélni, mert ők a legjobbak. Az év vége különösen kemény időszak, mivel hosszúak a futamok, és nagyon keménnyé válik a dolog. Egyszerűen csak védeni akarom a csapatot, az egyéneket, és látnunk kell, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a leghatékonyabb legyen, de egyben működjön is.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams már fontolgatja, hogy Hondára cserélje a Mercedes motorjait
Következő cikk Vettel: Ha verseny előtt nem tudok jól üríteni, akkor végig nagy a nyomás rajtam!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország