BRÉKING

A Mercedes kenőanyag-partnere kételkedik: öt motor kevés lesz a teljes F1-es szezonra

A Petronas olasz menedzsere nem gondolja, hogy öt „erőforráscsomag” elég lesz a 2014-es évre: ugyan végig lehet vinni a szezont ennyi egységgel, de az a teljesítmény rovására fog menni. A Mercedes AMG mellett még két másik csapat is kapni fog a termékekből – árulta el a szakember.

A maláj olajcég Olaszországban is rendelkezik egy kutatóközponttal, és az omnicorse felkereste a Villastelllonéban található létesítményt, hogy beszélgessen a cég egyik menedzserével. Andy Ogley érdekes részletekbe enged bepillantást, mindezt persze úgy, hogy az ne sértse a versenyzésben résztvevő felek érdekeit. Az egyik kérdés a megbízhatóságot érintette: jövőre mindössze öt erőforrást használhatnak büntetlenül a versenyzők, ami meglehetősen kevésnek tűnik.

„Jelen pillanatban azt mondanám, nem, de úgy gondolom, hogy a többi gyártó is egy csónakban evez”- mondta a cég menedzsere arra a kérdésre, hogy szerinte elég lesz-e öt egység egy szezonra.

Ogley a következőkkel folytatta. „Tárgyaltak arról a lehetőségről, hogy hatra emelik fel az elhasználható motorok számát, és szerintem ez reális kérés volt a csapatok részéről. Túlzónak tűnik az elvárás, hogy mindössze ötre korlátozzák az autónként használható motorok számát, miközben egy forradalmi F1-es erőforrást vezetnek be. Egyértelmű: megtalálod a módját annak, hogy minden nagydíjat teljesíts mindössze öt motorral, de így konzervatívabb megoldásokkal fogsz nekivágni az első évnek, teszed mindezt a teljesítmény kárára”- folytatta Ogley.

„Ami a megbízhatóságot illeti, nem szabad elfelejtenünk, hogy a hibridrendszereknek nagyobb hatása lesz, szemben az eddig alkalmazott KERS-szel – és az FIA is szigorú szabályokat vezetett be az akkumulátorokra vonatkozóan. Arról nem beszélve, hogy a váltó nyolcsebességes lesz hét helyett, de a mérnökök megpróbálják minimalizálni a méretét. Szóval az első 5-6 futamon nagyon nehéz lesz reális képet kapni az autók igazi potenciáljáról, mivel a mérnököknek a megbízhatósággal kapcsolatos problémákkal kell majd megküzdeniük. Mi több, a téli teszt korlátozva van, és kritikus fontosságú lesz pályán gyűjtött információkra fordítani a tesztpadon szerzett adatokat. A szezon előtti tesztek egyik gyújtópontja a fogyasztás elemzése lesz, és ez 100 kg/óra lehet autónként.”

Ogley elmondta, a Mercedes nem adott nekik egy saját motort a kísérletezéshez, de ebben nincs meglepő vagy új. „Nem. Az ár és a bizalmi kérdések miatt soha nem is fogunk kapni”- felelte. „Egyben az intellektuális tulajdon is felmerül a projektben. Minden tesztet Brixworthban végeznek el, ahol külön részleg van a Mercedes F1-es motorjainak – külön tesztpadra van szükség, különleges jellemzőkkel. Ugyanez volt a helyzet, amikor korábban a BMW-vel dolgoztunk. Ugyanez igaz az AMG - Mercedes HWA-val folytatott programra a DTM-ben.”

Ogley elárulta, hogy nyolc-tíz fő dolgozik az F1-es kenőanyagokon, „ami elég jelentős”, és „csak kutatással foglalkoznak”. Idén már nem csak a Mercedes gyári csapatát látják el.

„Igen, 2014-ben a Force India és a Williams számára is biztosítani fogjuk a termékeinket, akik szintén használni fogják a Mercedes V6-os motorjait, ennél fogva erősítettük a Petronas elkötelezettségét az F1 iránt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ismét búcsúzik a pull-rod az F1-ből: a Ferrari is visszatér a régi útra
Következő cikk Nagy a kavar a New Jersey F1 Nagydíj körül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország