A Mercedes karácsonyi levélben köszönte meg a szurkolók támogatását

A sorozatos sikerek után 2022-ben a Mercedesnek kicsit talán vissza kellett térnie a földre, mivel az autójuk nem sikerült a vártak szerint. A csillagosok azonban nem adták fel a küzdelmet, a szurkolók pedig folyamatosan támogatták is őket ebben.

Lewis Hamilton, George Russell y Toto Wolff en la fábrica de Mercedes

Toto Wolff és csapata olyan nehézségekkel találta szembe magát 2022 kezdetén, amilyennel korábban még nem feltétlenül találkoztak. Ugyan a Mercedes 2010 és 2013 között sem volt a legütőképesebb gárda, azóta számtalan sikert értek el és rengeteg rekordot döntöttek meg.

Ennek fényében pedig a sikeres korszak után a mostani szezon próbára tette őket abból a szempontból, hogy mennyire tudják megfelelően kezelni a problémákat és nehézségeket. Eleinte nem volt könnyű helyzetük, hiszen az idény első fele nagyrészt a szenvedésről szólt az esetükben.

Az év végére azonban kezdtek ismét lendületbe jönni, egyre jobb eredményeket értek el, egyre közelebb kerültek a Red Bullhoz és a Ferrarihoz, az utolsó előtti futamon pedig már összejött egy győzelem is, ráadásul erőből.

Még több F1 hír:

Ezen vegyes idény után most a Mercedes a közösségi oldalain mondott köszönetet a mellettük kitartó szurkolóknak. „A Mercedes-AMG család részére! 2022 kihívásokkal teli év volt számunkra. Az érzelmek igazi hullámvasútja volt, és tudjuk, hogy ti is annyira erősen éreztétek ezt, mint mi.”

„A hihetetlen magasságokon és lesújtó mélységeken át ti végig ott voltatok velünk, hogy megünnepeljük a pozitív pillanatokat, miközben biztattatok minket akkor is, amikor a dolgok nem alakultak jól a szempontunkból.”

„Idén a támogatásotok minden eddiginél fontosabb volt, és emlékeztettetek minket arra, hogy soha ne adjuk fel, és addig nyomjuk tovább, amíg ismét vissza nem térünk a csúcsra.”

 

„Miközben a kemény munka folytatódik a gyárakban, az évnek ezen szakasza lehetővé teszi számunkra, hogy megálljunk egy pillanatra és visszatekintsünk az utóbbi 12 hónapra. Reméljük, hogy ti is hasonlóan tudtok majd tenni az ünnepek alatt, és együtt lesztek szeretteitekkel. Boldog karácsonyt és boldog újévet kíván csapatotok, a Mercedes AMG Petronas Formula One Team.”

Verstappen a versenymérnökéhez fűződő viszonyáról beszélt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher felfedte, hogy 2014-ben „titokban” járt már egyszer a Mercedesnél
Következő cikk Norbert Vettel elmondta, mit tanult meg először Sebastian az autóversenyzésben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország