A Mercedes is osztja a Ferrari aggodalmait a gumikkal kapcsolatban

A német csapatnál nem felhőtlenül boldogok, annak ellenére, hogy masszívan dominálták a mai szabadedzéseket, ennek okai pedig a gumik.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, in the pits during practice

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Ahogyan arról már többször beszámoltunk, a monacoi hétvége első versenynapjának szabadedzéseit Lewis Hamilton nyerte, ebből pedig az szűrhető le, hogy az első öt futamot kettős győzelemmel záró Mercedes nem nagyon látszik lassulni. Nekik is megvannak azonban a maguk problémái – korábban Sebastian Vettel, és Charles Leclerc is nyilatkoztak arról, hogy a gumik nem megfelelően melegedtek be, ami az egész napjukra kihatással volt, és most Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnőke erősítette meg, hogy ők is hasonló gondokkal küzdenek:

„Az a helyzet, hogy elég bajosan tudjuk a felvezető kör alatt optimális hőmérsékletre melegíteni a lágy gumikat, annak ellenére, hogy délutánra az aszfalt azért rendesen bemelegedett. Most még nem volt ezzel különösebb baj, mert mint látszik, az időink jók, de most volt lehetőségünk arra, hogy több kört menjünk egy szettel. Szombaton jóval nagyobb tülekedés lesz, úgyhogy este és holnap beültetjük Estebant (Esteban Ocon, tartalékpilóta) a szimulátorba, és ő remélhetőleg fog tudni valami hasznosat mondani.”

Még több F1 hír:

Persze azt azért Shovlin sem tagadta, hogy ezektől a problémáktól eltekintve nagyjából sima napja volt a gárdának, habár a forgalommal már most meggyűlt a bajuk:

„Délelőtt jó volt, még a nyugisabb időszakban akartuk kiküldeni a fiúkat, és sikerült is jó pár tiszta kört menni, akkor még a gumikkal sem volt nagyobb gond, már onnantól kezdve, hogy rendesen bemelegedtek. Délután a közepesekkel kezdtünk, és egy kicsit tartottunk attól, hogy hogy fognak viselkedni, de meglepő módon nem volt velük nagyobb probléma. Az egyetlen dolog amit sajnálok az az, hogy a hosszabb etapokon folyamatosan beszorultunk a többiek mögé, emiatt nem tudtunk annyi adatot gyűjteni vasárnapra, amennyit szerettünk volna, mindenesetre főzünk abból, amink van.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas kreatívan gondolkodott, amikor fekete zászlót kért
Következő cikk A Ferrari az eredmények és a riválisok ellenére nem akar változtatni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország