A Mercedes idén nem vár Hamiltonra

Bár Lewis Hamilton végül aláírta új szerződését a Mercedesszel, a mindössze egy évre szóló szerződés csak néhány hétig fogja lehűteni a kedélyeket. A hétszeres világbajnok csapattársának, Valtteri Bottasnak a helyzete szintén kérdéses 2021 után.

A Mercedes idén nem vár Hamiltonra

A Mercedes mindkét versenyzőjének lejár a szerződése év végén, így jó esély van rá, hogy 2022 legalább egy új érkezőt láthatunk majd a csapatnál. Toto Wolff legújabb nyilatkozatában szintén nyitva hagyta ennek lehetőségét.

Az osztrák csapatfőnök a Motorsport-Total.comnak beszélt Lewis Hamilton szerződéshosszabbításáról. Wolff elmondása szerint „nem igazán számít”, kik vezetik majd az autót az új szabályok első évében, 2022-ben.

Még több F1 hír:

A csapatfőnök ezzel arra céloz, hogy a csapat sikeressége nagyrészt azon múlik majd, elég versenyképes lesz-e a mérnökök által megtervezett autó.

„A csapatnak meg kell találni a módját arra, hogy a legtöbbet hozza ki a fejlesztésekből. A lehető legjobb autóval kell elkezdenünk 2022-t. Természetesen a lehető legjobb versenyzőkre is szükségünk lesz” – idézi Wolffot a GPToday.

„A nyár folyamán meghozzuk a döntés arról, kit szeretnénk az autókban látni 2022-ben és utána” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

Vettel már most is segített az Aston Martinnak 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Mick Schumacher libabőrös emléke
Előző cikk

Mick Schumacher libabőrös emléke

Következő cikk

Motorok befagyasztása: biztos jól járt a Red Bull? - 2. rész

Motorok befagyasztása: biztos jól járt a Red Bull? - 2. rész
Hozzászólások betöltése