A Mercedes is megtalálta az új szupertehetségét!

Ahogy arra számítani lehetett, a korábbi híresztelések igazolást nyertek: az F3 kiválósága, Frederik Vesti 2021-től a Mercedes kötelékében folytatja versenyzői pályafutását.

Podium: Race winner Frederik Vesti, Prema Racing, second place Lirim Zendeli, Trident, third place David Beckmann, Trident

Fotót készítette: motosport.com

Frederik Vesti neve nem cseng ismeretlenül a Forma-1 rajongói számára. A dán pilóta 4. helyen végzett első évében az F3-as bajnokságban, mely során három győzelmet abszolvált, ezzel pedig felkeltette a Mercedes figyelmét, akik most hosszabb távon elkötelezték magukat a fiatal tehetség mellett.

George Russell és Esteban Ocon után tehát egy újabb reménységgel állapodott meg a német gyártó, mely korábban több helyről is olyan kritikákat kapott, hogy nem adja meg a lehetőséget a fiatal junioroknak a bizonyításra.

Még több F1 hír:

Vesti kétségtelenül óriási potenciállal rendelkezik, korábban megnyerte a Formula Regionális Európa-bajnokságot, ám ezzel a húzással a Mercedes nemcsak egy remek pilótát igazolt, de felvette a kesztyűt a Red Bull juniorprogramjával szemben is, mely kétségtelenül remekül teljesített az elmúlt években.

Úgy látszik tehát, hogy a Forma-1-en túl az utánpótlás sorozatokban is kiéleződik a harc a legnagyobb versenycsapatok között, mely talán utat nyithat olyan tehetségek számára, akik eddig nem tudtak kitörni.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso beilleszkedése egyáltalán nem olyan egyszerű az Alpine-nál
Következő cikk „Russell kettétörte Hamilton terveit”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország