A Mercedes filozófiát váltott, és ez is bevált

Toto Wolff szerint Lewis Hamilton monacói sikere már az új felfogásnak köszönhető.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes kétség nélkül évek óta meghatározó fölényben vannak az erőforrás terén, és ezt hatodik éve váltják sikerre. Ugyanakkor a csapat menet közben is fejlődött, sőt még felfogást is váltott, és a csapatfőnök szerint az idei sikerek már inkább ennek betudhatóak. Toto Wolff szerint ez már jól látszott a barcelonai pályán elért eredményekből is, de ennek tudható be Lewis Hamilton monacói győzelme is.

"Látható a csapat fejlődése. Az új szabályok első napjaiban az autó a motor erejével szárnyalt. Az évek folyamán aztán a kaszni és az erőforrás egybeolvadt egy optimális körre. Ennek a fele még mindig a motor lenyűgöző teljesítményének tudható be. Azonban egy olyan autó kellett köré, amelynek jobb a leszorítóereje és a húzása" - mondta a változás kapcsán felmerült igényről.

"Már nem a miénk a leggyorsabb autó az egyenesekben, de hisszük, hogy a két terület kompromisszumából születhet a siker. Ha valaki tavaly azt mondja, hogy a Monacóban miénk lesz az első két rajthely, akkor azt mondtam volna, hogy az nagyszerű lenne, de nagyon nem hittem volna benne" - világított rá a Mercedes fejlődésének irányára a csapatvezető.

Még több F1 hír:

A Forma-1 következő helyszíne Montreal, amely ismét új kihívást jelent a csapatoknak, és Monacóhoz képest ismét jelentősebb szempont az egyenesekben elért végsebesség.

"Minden ilyen kihívás nagyszerű, Monaco tradicionálisan nem a mi legsikeresebb helyszínünk, de Barcelona után tudtuk, hogy mire képes az autó a lassabb kanyarokban, szóval tudtuk, hogy lesz esélyünk. De Monaco mindig különleges" - mondta Wolff. "Egy körön nagyon gyorsak voltunk Monacóba, míg Montrealban tavaly remekeltünk, szóval nagyon izgatottan várjuk, hogy hogyan alakul idén számunkra a Kanadai Nagydíj" - tette hozzá a Mercedes első embere.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A család fontosságáról írt Hamilton
Következő cikk SZAVAZÁS: Te kit hoznál a Ferrarihoz Vettel helyére?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország