BRÉKING

A Mercedes fejlesztgetett a tél folyamán, de semmi extra...

A Mercedes Motorsport főnöke, Toto Wolff két héttel a barcelonai téli tesztek előtt arról beszélt a német AMuS-nak, hogy az új ezüstnyilat hogy is képzelhetjük el, mi a terv Melbourne-ig és mennyire tisztelik a Ferrarit.

Milyen volt a tél a Mercedesnél?

„Relatíve jól sikerült a számunkra, legalábbis a tervezési részleg, illetve a felkészülés szempontjából. A vállalat összeállt, az infrastruktúra működik, az erőforrásokat megfelelően elosztottuk és a szabályok is stabilak maradtak. A nehézség ebből a szempontból, hogy a tanulási görbe már nem olyan meredek. Ha a szabályok nem változnak, akkor egyre nehezebb még gyorsabbá válni. A kasztni és az erőforrás esetében is. Fontos bebiztosítani, hogy a fejlődés a megfelelő irányba halad. Mindent összevetve optimista vagyok. szerintem jó irányba haladunk.”

Az új autó evolúció vagy forradalom?

„Röviden: az autónk a tavalyi modell evolúciója egy új és érdekes koncepcióval. Itt nem néztük, mit csinál a konkurencia, így nehéz megbecsülni, hogy mekkora különbségek lesznek.”

Ennek ellenére tavaly a szezon végén azt mondtad, hogy a mérnökök nagyon ambiciózus célokat tűztek ki. Ezt hogy értsük?

„Nem indultunk el egy teljesen más fejlődési úton, de szuper-konzervatívak sem maradtunk. Az evolúció és a forradalmian új megoldás között igyekszünk egyensúlyt tartani. Ezen az irányon már 2015 őszén is dolgoztunk. Sokat tanultunk róla, különösen a mechanikai beállítás terén. És ezt 2016-ra is átmentettük.”

Barcelonában már első pillantásra látszik majd, hogy egy új Mercedesről van szó?

„Tulajdonképpen az első barcelonai teszten, első pillantásra nagy újításokat nem lehet majd észrevenni. Ehhez szakértőnek kell lenni. Azonban a második tesztre jön majd egy-két új alkatrész, ami egyértelmű különbséget teremt.”

Tehát ugyanaz a stratégia, mint egy évvel ezelőtt?

„Igen. Az első teszten adatokat gyűjtünk, hogy a szélcsatornában mért értékeket ellenőrizzük, illetve a hűtést és a hidraulikát teszteljük. A második barcelonai teszten már a köridőre is nagyobb hangsúlyt fektetünk.”

Félsz attól, hogy a Ferrari a Haas Racingnek köszönhetően aerodinamikai előnybe kerül?

„A Ferrari intelligens lépéseket tett a Haas Racinggel, és ez lehet, hogy a teljesítményükön is meglátszik majd. Ha ez így lesz, akkor mindent jól csináltak. Ez bizonytalanságot eredményez. Normál esetben nagyjából meg lehet becsülni, hogy egy csapat mennyit javul a pályán változatlan szabályok mellett. Aztán ott vannak a lehető legjobb és a lehető legrosszabb forgatókönyvek. Viszont ha a tényezőket nem lehet pontosan megállapítani, akkor meglepő fejlődéssel szembesülhet az ember. Én nagyon figyelek majd rá, hogy a barcelonai teszt után ne vonjak le komoly következtetést. Azonban a Ferrarival mindenképp számolni kell.”

A tavalyi tél kellemetlen meglepetéseket okozott a motorgyártóknak. a Mercedesnek és a Ferrarinak is voltak problémái. A teljesítmény terén most is számolhatunk rossz hírekkel?

„Mindig a teljesítmény maximalizálása és a megbízhatóság határán táncolsz. Meg kell találnod a hajszálvékony határt. Idén is láthatunk majd fejlesztési előrelépéseket. Azonban csak akkor ha megfelelő km-t teszünk meg a pályán. A próbapad egy dolog, de ez nem helyettesíti az éles körülményeket a többiekkel a pályán.”

21 nagydíj, 5 motor – könnyebb a feladat, mint 19 nagydíj és 4 motor esetén?

„Ez egy ötödik motort jelent minden csapatnak és minden autónak. Nem vagyok biztos benne, hogy az ötödik motor kitart-e a 21. nagydíjig. Nagy a veszélye annak, hogy a gyártók az ötödik motorba több tízmilliót fektetnek majd, hogy a megfelelő teljesítményt tudják kinyerni belőle.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Tragédia lenne, ha 10 éven keresztül nem nyernénk bajnoki címet a Forma-1-ben!
Következő cikk Honda: „Meg fogunk felelni az elvárásoknak és a lehető leghamarabb dobogóra állunk a McLarennel”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország