BRÉKING

A Mercedes ezentúl finomabban kéri majd meg Hamiltont, hogy engedje el Rosberget

És ugyanez visszafelé is igaz lehet, kérdés, mikor alakul úgy a helyzet, hogy erre az utasításra szükség legyen.

A Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton ismét kiverte a balhét, de csak finoman, és teljesen jogosan, miután a Mercedes a verseny ideje alatt arra kérte őt, hogy engedje el Nico Rosberget.

2008 bajnoka a futamot követően elmondta, nem akart hinni a füleinek, amikor meghallotta a Mercedes utasítását. A vezetőség azzal védekezett, hogy Rosberg azzal a taktikával megnyerhette volna a futamot, és miután továbbra sem dőlt el a konstruktőrök versenye, szükség lett volna a győzelemre.

Lewis azonban nemet mondott, és végül a bokszutcából rajtolván a pole-ból indult csapattársa előtt fejezte be a versenyt. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a brit Autosport hasábjain elmondta, a hungaroringi hétvégét követően változtattak a kommunikációs csatornájukon, és ezentúl másképp fognak kommunikálni a versenyzőikkel, ha hasonló lesz a helyzet.

„Akkor azt mondtuk Lewisnak, hogy engedje el Nicót, ami talán nem a helyes szóhasználatot jelentette. Amit utána mondott Lewis, az teljesen rendben volt, miszerint, ha Nico meg tudja őt előzni, akkor nem fogja megnehezíteni az életét. Ez talán az egyetlen dolog, amit elvárhatsz egy olyan versenyzőtől, akik elöl versenyez.”

„A tanulság az, hogy óvatosan kell megválogatnunk a szavainkat. Figyelembe kell vennünk azt, hogy mennyire túlfűtött az a bizonyos csata. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy vitába keveredtek a versenyzők, és nem ez volt az első alkalom, hogy tanultunk valamit a munkánkat illetően.”

Az azonban elkerülhetetlen, hogy az egyik versenyző elégedetlen legyen.

„Ez nem csak a versenypályán van így, hanem azon kívül is. Mi arra törekszünk, hogy a kapcsolatunk a lehető legjobb legyen egymással. A csapat érdeke az, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozza ki magából. Teljesen normális az, amikor egy versenyző, vagy egy másik személy a csapattól jó és rossz dolgokat is megél.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Néha az egyik versenyzőnk boldogabb, mint a másik, de nekünk az a dolgunk, hogy a maximumot hozzák ki magukból. Pontosan ennek megfelelően alakítjuk ki a környezetet, és fontos, hogy nagyobb támogatást nyújtsunk nekik, azonban vannak döntések, melyeket meg kell hoznunk. Mindaddig, míg mindez átlátható és igazságos, az egyetlen mód az, ha két első számú versenyzővel dolgozunk együtt és egy ilyen helyzetet teremtünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Ha jól meggondolom, jobb ez a második hely, mint a pole
Következő cikk Kizárt, hogy Alonso és Raikkönen elhagyja a Ferrarit, addig Vettel a McLarennel kacérkodik, míg a Mercedes Hamiltont győzködi az

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország