A Mercedes és Hamilton is pusztított a Red Bull otthonában

A Mercedes és Hamilton is pusztított a Red Bull otthonában

Lewis Hamilton már az első kör végén ott volt az élmezőnyben, majd a leintést követően "csillagos" motorokkal volt tele a top 10. A Mercedes AMG vezetői nagyon boldogok a mai fejlemények után.

Toto Wolff:

"Ez fantasztikus eredmény itt Ausztriában, és nagyon örülünk, hogy kettős győzelmet arattunk ma. A verseny végig a menedzsmentről szólt: a fékek kezeléséről, mivel ez nagyon kemény pálya ebből a szempontból, egyben az erőforrásra is vigyázni kellett, hogy biztosra menjünk, nem ismétlődnek meg a kanadai gondok. Nico és Lewis hihetetlen munkát végzett - Nico végig kontroláltan vezetett, és hagyta, had forduljon javára a verseny, és azt is, hogy beváljon a stratégiánk, ami remekül működött; Lewis hozta a tőle megszokott dinamikus vezetést. Lenyűgöző volt az első köre, amikor a negyedik helyre jött fel a kilencedikről. Utána keményen nyomták a srácok egymás ellen, de biztosra mentünk, hogy az autók beérjenek a célba. Remek nap a csapat számára, mivel egy újabb kettős győzelmet arattunk. Gratuláció a partnerünknek, a Williamsnek, akik révén Mercedes Benz-motorok végeztek az első négy helyen."

//

Post by www.f1-live.hu.

Paddy Lowe:

"Ma reggel azzal a tudattal ébredtünk fel, hogy tudtuk, nagy munka vár ránk, figyelembe véve a nem ideális rajtpozíciókat. Sok munkánk volt a stratégiával, hogy az élre hozzuk az autókat. Mindkét versenyző remekül rajtolt, jó volt az első körük is, különösen Lewisé, ami azt jelentette, hogy az első kör végén a harmadik és negyedik helyen vagyunk. A színfalak mögött sok mindent tettünk annak érdekében, hogy kezeljük az autók állapotát a futam alatt. Közben a stratégiával is foglalkozni kellett, hogy a Williamsek előtt legyünk, akiknek nagyon erős volt ma a versenytempójuk. Az egész csapatnak jár az elismerés azért, ahol ma végeztünk. Remek munkát végzett a Williams azzal, hogy a harmadik és negyedik helyen értek be, és gratulálunk a Mercedes-Benznek, miután hetet hoztak el az első tíz helyből, egyetlen autójuk sem adta fel egy olyan pályán, ami sokat követel."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING