A Mercedes és az Aston Martin nélkül rendezik meg a ma esti Virtuális GP-t

Tavaly elég nagy sikert aratott a virtuális sorozat, amelyet a Forma–1 azok után hozott létre, hogy a koronavírus miatt csak később indult el a valódi száguldás. Idén egy három futamból álló jótékonysági bajnokságot hirdettek, ma este pedig jön is a Virtuális Brit Nagydíj. Két F1-es istálló azonban hiányzik a nevezők közül.

Mercedes F1 eSports car in Black livery

Mercedes F1 eSports car in Black livery

Codemasters Codemasters

Múlt héten Enzo Fittipaldinak sikerült behúznia az osztrák futamot a Haas színeiben. Testvére, Pietro pedig a valóságban indulhatott néhány versenyen az amerikai csapattal, ma este pedig újra összeáll a testvérpár, hiszen ismét ők képviselik a Haas virtuális párosát.

Több másik F1-es alakulat is erős felállással készül, hiszen a Red Bullnál az egyik tavalyi pilótájuk, Alex Albon fog indulni, mellette pedig Liam Lawson próbálhat szerencsét. A Ferrari eközben szintén a juniorjait, nevezetesen Robert Svarcmant és Callum Ilottot veti be.

Még több F1 hír:

Ami az állandó F1-es versenyzőket illeti, őket George Russell és Nicholas Latifi testesíti majd meg. Remélhetőleg ezúttal Russell valóban részt is tud venni a futamon, mivel egy hete nem sokkal a kezdés előtt mondta le az indulást.

Vannak azonban nagy hiányzók is. A Mercedes és az Aston Martin most nem indít semmilyen csapatot a Virtuális Nagydíjon. Az eseményeket ismét a Forma–1 hivatalos Youtube csatornáján lehet majd nyomon követni, kezdés este 19 órakor.

A program most is ugyanaz lesz, tehát egy rövid sprintfutammal indul majd a viadal, amelyen a profi esportolók vesznek részt, köztük Bereznay Danival, és ők „kvalifikálnak” a tényleges versenyre.

Ecclestone is tudja, hogy a Ferrari és az F1 elválaszthatatlanok


A Mercedes 2021-es kihívásai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Latifi és Russell ismét rajthoz áll az F1 Virtuális Nagydíján - most tényleg
Következő cikk Virtuális GP: Albon szelte át elsőnek a célvonalat, mégis Russell nyert

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország