BRÉKING

A Mercedes és a Red Bull pályán kívül is komoly rivalizálásba kezdett

Idén eddig csak istálló tudott győzelmet szerezni: a kanadai Red Bull győzelem előtt csak Mercedeses pilóta állt a dobogó legfelső fokán. A két rivális közt a viszony elmérgesedni látszik.

Írta: N. Márton

A Mercedes idén abszolút dominálni tud a Formula-1-ben, első botlásuk Kanadában volt, mikor technikai problémák miatt Hamilton kiesett a versenyből, míg Rosberg is visszacsúszott a 2. helyre. A győzelmet pedig a trónjáról letaszított Red Bull szerezte meg, Daniel Ricciardo révén.

Ausztriában azonban a pályán kívül is vitába keveredett a két rivális csapat. Először a Mercedes hotel foglalásával kapcsolatban jelentek meg érdekes hírek: Toto Wolff szerint lefoglalták a szállást a pálya közelében, de miután a Red Bull tulajdonában áll a szálloda, így kirúgták őket onnan. Az osztrák illetékesek viszont teljesen másképp emlékeznek a történtekre, és szerintük a német csapat mondta vissza szobáit, miután megtudták, hogy a rivális istálló szférájához tartozik.

A következő odaszúrás a bajnokságot vezető csapat részéről a pénteki napon érkezett, miután a csillagos márka részéről senki nem ejtette ki a pálya hivatalos nevét, az az a Red Bull Ringet. A korábban használatos A1-Ring kifejezést emlegették helyette.

A történet harmadik fejezte pedig egy Mercedes által készített plakát, melyen az áll, hogy „Home Spielberg.”

Toto Wolff az APA osztrák hírügynökségnek mondta el, hogy szerinte csak a sajtó fújja fel a dolgokat: „Ez a médiának egy nagyszerű történet, és emellett szórakoztató is. Az igazság az, hogy semmiféle érintkezés nincs a két csapat között.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Azt viszont elismerte, hogy közte, és Helmut Marko között kifejezetten feszült a viszony, különösen igaz ez, mióta kiderült a Mercedes tavalyi titkos gumitesztje: „Ő nem a társam. Nikivel viszont kielégítő a kapcsolata.” – utalt ezzel arra, hogy a két osztrák jó barátságban állnak egymással.

A legújabb botránynak ígérkezett a Red Bull Grazban végrehajtott tesztpados futtatása, még a szezon kezdete előtt, de az ügyből végül nem lett semmi. Azóta már olyan hírek is napvilágot láttak, hogy valójában a Toro Rosso gyűrte autóit a padokon, de a lényeg a Renault motor fejlesztése volt. A bejelentés egy névtelen levélben érkezett.

Wolff nem tudott mit hozzá fűzni az esethez: „Nem hiszek a névtelen levelekben, hiányzik a stílus belőlük. Meg kell néznie az FIA-nak, hogy minden törvényes volt-e. Tudomásunk szerint nem volt aerodinamikai teszt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: hiába a fejlesztések, továbbra sem fogunk a győzelemért harcolni
Következő cikk Hamilton: Nem jártam a Ferrarinál...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország